Csökkentek az ipari termelői árak

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak júliusban az egy évvel korábbiaknál 3,7 százalékkal voltak magasabbak, míg az előző hónapinál 0,7 százalékkal alacsonyabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az ipar belföldi értékesítési árai 2008 júliusában az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, a 2007. júliusival összehasonlítva 13,3 százalékkal emelkedtek.

Az ipari exportértékesítés árai az előző hónaphoz viszonyítva 2,1 százalékkal, az egy évvel korábbiakhoz mérten 3,4 százalékkal csökkentek.

A KSH korábbi közlése szerint az ipari termelői árak júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,6 százalékkal voltak magasabbak. Az ipar belföldi értékesítési árai júniusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőttek, a 2007. júniusival összehasonlítva 12,1 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai az előző hónaphoz viszonyítva 1,4 százalékkal, az egy évvel korábbiakhoz képest 0,8 százalékkal csökkentek.

Tavaly júliusban az ipari termelői árak az előző havinál 0,4 százalékkal voltak magasabbak, a 2006. júliusihoz képest viszont 2,8 százalékkal csökkentek.

Az ipar belföldi értékesítési árai 2007 júliusában az előző hónaphoz képest minimális mértékben, 0,1 százalékkal, a 2006. júliusival összehasonlítva pedig 6,2 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés havi termelői árai az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek, az egy évvel korábbiaknál viszont 9,9 százalékkal voltak alacsonyabbak.