11 eurócentes árajánlat az almatermelőknek

Vágólapra másolva!
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 11 eurócentes ajánlatot tett az alacsony felvásárlási ár miatt hat napja demonstráló almatermelőknek Vásárosnaményban szombaton.
Vágólapra másolva!

Azért, hogy a valóban elfogadhatatlan 8 eurócentes minimumról elmozduljon az ár, a kormánynak, a feldolgozóknak és a termelőknek egy-egy eurócentet be kell vállalniuk a megegyezés érdekében - mondta a tárca vezetője a két szabolcsi feldolgozó üzemet továbbra is blokád alatt tartó gazdálkodók nagygyűlésén, amelyen mintegy 400-an zsúfolódtak össze a beregi város művelődési központjában.

A miniszter kedden délelőtt a feldolgozókkal, délután pedig a termelőkkel tárgyal, s reméli az esti együttes megbeszélésen eredményre jutnak a felek és végre megkezdődhet az almaszüret.