Megállapodás született alma-ügyben

Vágólapra másolva!
Megállapodás jött létre az almacsatában, az ipari almáért 9 eurócentet fizet majd a magyarországi almatermesztőknek az Agrana feldolgozó cég, amely a magyar piac 60 százalékát uralja.
Vágólapra másolva!

Az eredményes megállapodásról Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter számolt be kedd este, a feldolgozókkal és a termesztőkkel folytatott egyeztetés után.

A miniszter azt is elmondta, hogy a másik felvásárló Rauch a hét végéig gondolkodik, hogy elfogadja ezt az árat.

"A megállapodásnak ez az egyik 'lába'. A másik az, hogy "az agrártárca a tavalyi fagykárok következtében előállt többletkiadások miatt hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja az almatermesztőket. Ezt az összeget még idén még megkapják"- emelte ki Gráf József.

A földművelésügyi tárca vezetője elmondta: "Ezzel az árral, őszintén mondva, sem én, sem az almatermesztők nem vagyunk elégedettek, éppen ezért megállapodtunk, hogy egy hónap múlva újra átnézzük, áttekintjük az almahelyzetet."

A miniszter emlékeztetett: kedden egész nap tárgyalt, először az Agrana vezérigazgatójával, a magyarországi feldolgozókkal és természetesen a magyarországi almatermesztőkkel is.

Hangsúlyozta: az agrártárca azért támogatja majd hektáronként mintegy 70 ezer forinttal az almatermesztőket, mert a tavalyi fagykárok a növényvédelemben többletköltségeket idéztek elő. Közölte: a magyar feldolgozók azt mondták, a jelenlegi piaci körülmények között ezt az árat nem tudják kifizetni.

Végezetül közölte: a vonatkozó rendeletet a jövő hét elején állítják össze, amelyben részt vesznek az almatermesztők is.

Elmondta azt is, hogy a megállapodást az árról, illetve a fagykárok miatti többlettámogatásról csütörtökön délután írják alá Budapesten a szaktárca épületében.

A gazdák számára elfogadható ez a megállapodás, azonban a demonstrálók az éjjel még a helyszíneken maradnak - mondta Dobos Ferenc, a kisvárdai térségi gazdaköri elnök, az anarcsi demonstrálók képviselője.

A szabolcsi gazdák nevében tárgyaló Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) képviselői szerdán tájékoztatják a megállapodás részleteiről a gazdákat, a demonstrálók ezt követően elvonulnak gépeikkel a feldolgozótelepek elől - tette hozzá Dobos Ferenc.

A demonstráció két helyszínen, az Agrana-Juice Magyarország Kft. anarcsi és vásárosnaményi feldolgozó üzeme előtt zajlik augusztus 25-e óta. A mátészalkai ESZAT Kft. telephelyét csak úgynevezett blokádőrökkel felügyelték, és a Rauch Hungária Kft. nyírmadai feldolgozó üzeménél is csak ellenőrzést tartottak, mert az üzemek vállalták: amíg nincs megállapodás az almatermesztő gazdák és a feldolgozók között, nem vásárolnak fel ipari almát. A Magosz a megállapodás késlekedése miatt a múlt héten már határblokádot, sőt az Agrana termékeinek bojkottját is kilátásba helyezte, a héten pedig újabb helyszínt vontak volna be a demonstrációba: Tuzsérnál félpályás útlezárást ígértek csütörtöktől.