Többe került a kevesebb közszolga

Vágólapra másolva!
Tavaly 994 milliárd ment el a közigazgatásban dolgozók bérére. Alultervezték az egyéb juttatásokat és a végkielégítéseket is, minden szegmensben csökkent a létszám - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Tavaly a központi költségvetési szerveknél 994,4 milliárd forintot költöttek személyi kiadásokra, ami 74 milliárd forinttal magasabb a tervezett összegnél. A jelentős túllépés egyrészt a végkielégítések, másrészt rendkívüli kifizetések következménye - derül ki a parlamentnek most benyújtott zárszámadási törvényből.

Mindeközben 15 ezer fővel - 5,6 százalékkal - kevesebben dolgoztak a központi közigazgatásban, így a létszám 251,9 ezer főre csökkent. Egy közszolga átlagos éves honorálása 3,9 millió forintjába került az adófizetőknek, ami mintegy duplája a bruttó átlagfizetésnek.

Tavaly a tervezettnél sokkal nagyobb mértékben csökkent az államháztartás hiánya, ám ez nem a kiadások, pláne az állami működési funkciókra fordított milliárdok csökkenésének, hanem az adóprésnek volt köszönhető.

A személyi kifizetések a vártnál magasabbra rúgtak, pedig látszólag nagyon takarékosak voltak a bérkifizetéssel, az ugyanis 694,1 milliárd forint volt, ami 25 milliárd forinttal kevesebb az előirányzottnál. Ugyanakkor a munkavégzéshez kapcsolódó egyéb juttatásokra (jutalom, túlóra) 116 milliárd forintot költöttek összesen 2007-ben, ami 67,4 milliárd forinttal magasabb az eredetileg tervezett összegnél.

A végkielégítéseket sem sikerült jól megtervezni: itt 18,3 milliárd forinttal tervezték alul a kiadásokat, így végül erre a célra - napidíjakkal és egyes jutalmakkal együtt - 71 milliárd forintot költöttek el.