A köztársasági elnöki rezidenciához "bejárat" céljából 720 millió forintért vásárolt egy telket a vagyonkezelő Budán, a Béla király úton, még tavaly júniusban - értesült a Népszava.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) megerősítette: értékbecslés és közbeszerzési eljárás után valóban vettek 600 millió forint+áfáért egy egyhektáros területet a XII. kerületi önkormányzattól.

A telket a lap értesülései szerint azért kellett megvásárolni, mert az elnöki rezidencia épületét és egy kéthektáros területet leválasztottak a Béla király út 28. szám alatti, kormányrezidencia néven ismert épületegyüttesről, illetve a hozzátartozó 13,2 hektáros parkról, hogy utóbbit értékesíthessék. A telekmegosztásnál derült ki, hogy az épülethez vezető kocsibehajtó, a védelmi célokat szolgáló sorompó és őrbódé, valamint az ingatlan kerítése nem a kincstáré, hanem a XII. kerületi önkormányzat tulajdonában van.

A 8 milliárdot érő másik területrészt évek óta eladnák, de még meg sem hirdették. A lap ismertetése szerint az "ingatlankeringőt" még 2000-ben az Orbán-kormány indította be.