Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott hétfői egyeztetésen sem. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről szeptember 19-én folytatják.

Az egyeztetést követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke, a szakszervezeti delegáció vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a munkáltató továbbra is tartja eddigi elutasító álláspontját. A VDSZSZ alelnöke úgy látja, a MÁV a létszám leépítéseket tovább viszi, annak ellenére, hogy ezt tagadja, és az erre vonatkozó szakszervezeti megállapodási-javaslatot rendre visszautasítja. Bárány szerint készek a kompromisszumra a megállapodás érdekében, de mindaddig, amíg a MÁV-csoport képviselői hajthatatlanok, addig az eredeti követeléseik mentén tárgyalnak. Bárány Balázs elmondta: továbbra is követelik, hogy a MÁV-Cargo értékesítése során befolyó privatizációs bevételéből 250 ezer forintot kapjon minden vasutas.

A szakszervezet a kiszervezéssel érintett munkavállalóknak visszamenőlegesen 10 százalékos béremelést követel, a MÁV-START-nál pedig az idei 6,9 százalékos alapbéremelést heti 37 órára vetítve hajtsák végre, továbbá a MÁV hagyjon fel az érdekkörében felmerült munkáltatói rendes felmondás alkalmazásával. A VDSZSZ alelnöke szerint a 38 mellékvonal ügye 2010-ig rendezettnek tekinthető, de a szakszervet reméli, megfelelő műszaki fejlesztésekkel elérhető, hogy minél többen vegyék igénybe a vasúti szolgáltatást.

A VDSZSZ alelnöke korábbi kijelentését megismételve, közölte, bármikor számítani lehet arra, hogy folytatják a sztrájkot, ha nem születik megállapodás.

Az egyeztetésen Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltatói tárgyalódelegáció vezetője elmondta, hogy a szakszervezet követeléseinek nincs meg a pénzügyi fedezete. A létszámleépítéssel kapcsolatos szakszervezeti felvetésre közölte, hogy beazonosíthatóan 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység kihelyezés, de vállalják annak megvizsgálását, hogyan lehetne tovább foglalkoztatni az érintetteket, illetve elhelyezkedésükben segítenének.