A jegybankok mentették meg a forintot

Vágólapra másolva!
Hirtelen gyengüléssel kezdte a kereskedést a forint, majd a külföldi jegybankok mentőakciója nyomán összakapta magát. Egyelőre nehéz megmondani, a közeljövőben merre fog menni az árfolyam, egyes előrejelzések 255 forintos eurókurzust emlegetnek.
Vágólapra másolva!

Rosszul kezdte a csütörtöki kereskedést a forint, a bankközi devizapiac nyitása után a korábbi 243,50-244 forintról 245 forint fölé ugrott az árfolyama, majd korrigált. Tizenegy óra körül 244 forint alatt járt a kurzus.

A hirtelen javulás a központi bankok pénzpumpálási akciójával hozható összegfüggésbe. Az intézkedés egyébként javította a hangulatot a nemzetközi porondon is. A piac rendkívül ideges, ezért volatilis kereskedésre kell számítani - számolt be a hangulatról Geszti Pál, az ING devizakereskedője.

Valamennyi feltörekvő piaci deviza szenvedője a jelenlegi pénzügyi viharnak, szeptember eleje óta a török líra csaknem 8,5, a forint 2,8 százalékkal gyengült. A zloty jobban járt, az euró bevezetésének 2011-es céldátumának bejelentése visszahozta a korábbi értékvesztést.

A bizonytalan piaci helyzetben nagyon nehéz prognózist adni a forintárfolyam lehetséges irányára vonatkozóan. Több elemző további gyengülést valószínűsít, egyes szakértők nem tartják kizártnak, hogy már csütörtöki kereskedésben 246-247 forintra drágul az euró, és vannak 250 forintos szintet emllegető prognózisok is. A Dow Jones hírügynökségnek csütörtök reggel nyilatkozó elemzők pedig azt mondták, belátható időn belül akár 255 forintra drágulhat az euró jegyzése.

Akadnak olyan vélemények is, amelyek nem prognosztizálnak komolyabb forintgyengülést. A magyar deviza értékvesztésével ugyanis egyre intenzívebb vételi érdeklődés alakulhat ki a forint piacán, és a jegybanknak sem érdeke a további árfolyamgyengülés - derül ki a Raiffeisen piaci kommentárjából, amely szerint az év végén 245 forint körül lesz az euró jegyzése.