Több mint 30 törvényt érintenek az adóváltozások

Vágólapra másolva!
Közel háromtucat törvényt érint a kormány egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslata, amely péntek estétől olvasható az Országgyűlés honlapján. A tervezet szerint a társasági adó kulcsa 16 százalékról 18 százalékra emelkedik, a négyszázalékos különadó megszűnik. Továbbra is megmarad a 10 százalékos kulcs az 50 millió forint alatti pozitív adóalap esetén, ha a cég teljesíti az ehhez szükséges egyéb feltételeket.
Vágólapra másolva!

A társasági adóalap korrekciós tételei között továbbra is elszámolható, illetve levonható többek között az elhatárolt veszteség; az új gépek és berendezések; a szellemi termék 50 százalékos értékcsökkenése; a munkanélküli foglalkoztatása alapján érvényesíthető kedvezmény, a kortárs képzőművészeti alkotás beszerzéséhez kapcsolódó kedvezmény, a K+F közvetlen költség alapján érvényesíthető kedvezmények.

A társasági adóalapból jövőre többek között már nem vonhatók a következő tételek: a helyi iparűzési adó; a mikrovállalkozások létszámnövelési kedvezménye, a hitelezési veszteség miatti növelő tétel és az adomány miatti kedvezmény.

A cégautóadót is újraszabályozza a törvényjavaslat. Az adó értékalapon működik, a bekerülési értékből kell kiindulni, amelyet a személygépkocsi korától függően, évente meghatározott százalékos értékkel (a gyártás évét követő első és második évben 10-10 százalékkal, azt követően évente 5-5 százalékkal) lehet csökkenteni. Az adó mértéke az adóalap (korrigált bekerülési érték) 7 százaléka.

A javaslat a kétszeres adóztatás kizárása érdekében lehetővé teszi az adóalany által megfizetett gépjárműadó levonását a cégautóadóból, méghozzá negyedéven belül azon hónapokban, amikor a cégautó adó és a gépjárműadó utáni kötelezettség egyaránt fenn állt.

Jön a háztartási adókedvezmény

Háztartási adókedvezmény bevezetését is tartalmazza egyebek mellett a kormány adómódosító javaslata. Az új adókedvezmény a "lakás falain, a ház kerítésén" belül megvalósuló szolgáltatásokra terjed ki, évi 100 ezer forintos kedvezményi kereten belül, illetve 3,4 millió forintos jövedelemkorláthoz kötötten vehető igénybe.

A magánszemélyeket érintő, a kormány által javasolt adóváltozások közül a legjelentősebb, hogy a személyi jövedelemadó sávhatárának 18 százalékos kulcsa évi 1,7 millió forintról 2 millióra emelkedik.

Évi 2 millió forint feletti jövedelemre jövőre is a 36 százalékos kulcs marad érvényben, a 4 százalékos különadó 7,1 millió felett lép be. Egyszerűbbé válik az igénybe vehető adókedvezmények rendszere. Évi 3,4 millió forint jövedelemhatárig egységesen 30 százalékos kedvezmény-kulccsal, legfeljebb évi 100 ezer forint adókedvezmény érvényesíthető a jelenlegi jogcímeken, valamint az új, háztartási adókedvezmény alapján.