10+1 tény a tőzsdék legdurvább hetéről

Vágólapra másolva!
Bár a Wall Street főbb mutatói a hét elején és a végén nagyjából ugyanott álltak, közben gazdaságtörténeti jelentőségű események mentek végbe az értékpapírpiacokon. Magyarországon a BUX napon belüli rekordot döntött pénteken, az OTP-t pedig fel kellett függeszteni, annyira felszökött az árfolyama.
Vágólapra másolva!

A hét elején a negatív hírek - csődök, csődveszélyek - hajtották a mélybe az indexeket, a hét második felében pedig az amerikai kormány mentőakciója, illetve a tengerentúli és az európai központi bankok közös pénzpumpálása váltott ki pozitív fordulatot.

A Marketwatch.com, a Bloomberg, a Financial Times és az [origo] korábbi cikkei alapján most összefoglaljuk az elmúlt hét legfontosabb eseményeit.

Tíz hír, amely megrengette a világot

1. Hétfőn a Lehman Brothers bejelentette, hogy csődbe megy. A 158 éves cég átélte az 1873-as óriásválságot, a XIX. századi vasúti csődhullámot, az 1929-es nagy gazdasági világválságot, továbbá az 1989-es nagy bankcsődök időszakát, most azonban 94 százalékkal csökkent az árfolyama és végül 639 milliárd mérlegfőösszegével a gazdaságtörténet legnagyobb csődjét jelentette be. A cég 613 milliárd dolláros adósságot hagyott maga után, azóta viszont a brit Barclays Bank mindössze 1,75 milliárd dollárért hatalmas üzletágakat szerzett meg a csődbíróságon a Lehman maraványaiból. Kiderült az is, hogy a csőd bejelentése előtt a Lehman londoni irodájából állítólag eltűnt 5-8 milliárd dollár. A negyedik legnagyobb amerikai bank összeomlása után hétfőn a Dow Jones Ipari Átlag (DJIA) index 504 pontot esett hétfőn, ami 2001. szeptember 17. óta a legrosszabb napot hozta a New York-i tőzsde életében.

2. Csütörtökön és pénteken a Dow Jones hosszú évek óta a legnagyobb kétnapi nyereségét állította elő - elsősorban a bankrészvények szárnyalása miatt -, és gyakorlatilag az indexek visszaálltak a hét eleji szintre. A Bloomberg szerint ez egy 38 éves, a Marketwatch szerint egy nyolcéves pozitív rekord megdöntésével történt, már ami a kétnapos kurzusemelkedést illeti. A pozitív fordulatot az hozta, hogy az amerikai kormány a pénzpiacok általános szanálását határozta el, és valószínűleg egy 800 milliárd dolláros alapot hoznak létre, amely kivásárolja a rossz hiteleket az amerikai bankoktól.

Menekülés és visszarohanás

3. Hétfőn a kétéves lejáratú amerikai állampapírok hozama a legnagyobbat zuhant 2001. szeptember 17. óta. (A szeptember 11-ei merényletek után már rögtön pánik tört ki a tőzsdéken hét évvel ezelőtt.) A befektetők ekkor ugyanis az állampapírokba próbálták kimenekíteni a pénzüket a megingó részvénypiacokról. (Az állampapírok hozama gyakorlatilag "fordított árat" jelent: ha sokan akarnak belőle venni, az állam nem ígér nagy hozamot, mert úgyis elkelnek az aukciókon a felkínált tételek. Ha viszont nem akarnak vásárolni állampapírt a potenciális veők, emelkedik a kormányzat által ígért hozam, az állam így próbálja ugyanis a számára szükséges finanszírozást megszerezni.) Éppen ez utóbbi történt aztán pénteken: miután bejelentették, hogy az állam kisegíti a bajba jutott pénzintézeteket, hirtelen a vevők megritkultak és az USA kénytelen volt az állampapírjainak hozamát annyira megemelni, hogy erre húsz éve nem volt példa.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

4. Csütörtökön a New York-i tőzsdén árult részvények forgalma minden idők rekordját döntötte meg: 4,2 milliárd dollárt tett egyetlen nap alatt.

Iszonyatos ingadozások

5. Szerdán a VIX, vagyis a volatilitási (magyarul: ingadozási) index - vagyis a befektetők bizonytalanságát, félelmét leginkább jelző mutatószám - 41,97-es értéket ért el, ami a legmagasabb szintet jelentette 2002 augusztusa óta a Chicagói Határidős Tőzsdén (Chicago Board Options Exchange).

6. Szerdán az arany ára 70 dollárral emelkedett unciánként a New York-i Árutőzsdén. Ez 1980 óta a legnagyobb napi drágulás. A pénteki elektronikus kereskedelemben viszont 68 dollárt esett a nemesfém, ami 28 éves negatív rekord. Mindez ugyanazt a folyamatot jelzi, amit az államkötvényeknél már említettünk: a hét elején a befektetők menekültek a részvénypiacról, államkötvénybe és aranyba invesztáltak, a hét végén viszont hirtelen kivonták onnan a pénzüket. Ezt a héten belüli fordulatot jelzi a már említett volatilitási index kiugróan magas értéke és a tőzsdeindexek hullámzása is.

Pénzpumpa és tőzsdezárlat

7. Szintén szerdán a Dow Jones hároméves mélypontjára jutott. 2005 októberében állt utoljára így, miközben a nemzetközi bankközi piacról eltűntek a hitelek. Ennek megfelelően a dollárban számított 3 hónapos LIBOR, a londoni bankközi kamatláb kilenc éve nem emelkedett annyira, mint szerdán. (Ezután döntötek úgy az európai és az amerikai központi bankok arról, hogy pénzt pumpálnak a bankközi piacra.)

8. A feltörekvő piacok miközben a moszkvai Micex index 17 százalékot esett kedden. (Szerdán és csütörtökön nagyrészt zárva is voltak az orosz tőzsdék. Míg Amerikában, Nagy-Britanniában és Németországban a hét második felében korlátoztáka befektetők lehetőségeit arra, hogy a pénzügyi részvények esésére játsszanak a tőzsdéken.) Pénteken, amikor újra kinyitottak az orosz tőzsdék, a Micex a valaha volt legnagyobb nyereségét érte el, 30 százalékkal növelte értékét. Kínában a sanghaji tőzsde döntött pénteken hétéves rekordot, 9,5 százalékos napi emelkedésre 2001-ben volt utoljára példa itt.

Olajár hullámvasúton

9. A nyersolaj ára 90,80 dollárra zuhant a héten, ami február óta a legalacsonyabb érték. Pénteken viszont ismét 100 dollár fölé kúszott a kurzus, 104 dollárba került az energiahordozó.

10. A londoni tőzsde fő mutatója, a FTSE-100 fennállása óta, vagyis 24 éve nem emelkedett annyit, mint pénteken: 8,8 százalékkal ugrottak meg az árfolyamok, elsősorban a bankrészvények szárnyalásának köszönhetően.

+1: A magyar tőzsde fő indexe, a BUX napon belül még sosem emelkedett annyit, mint péteken. Az OTP 14,94 százalékkal növelte értékét, ezért fel is kellett függeszteni egy időre a részvénnyel való kereskedést. A BUX végül 9,15 százalékos emelkedéssel, 19 062,34 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 46,2 milliárd forint volt.