Óriási zuhanásban az OTP

Vágólapra másolva!
A pénteki fantasztikus, csaknem 15 százalékos emelkedés után hétfőn az OTP zuhanásba kezdett. Délután 1 és 2 óra között már 6-7 százalékos mínuszban volt a papír, minden különösebb indok nélkül. A bankról ugyanis semmilyen komolyabb hír nem látott napvilágot - mondta Kuti Ákos, a Cashline elemzője az [origo]-nak.
Vágólapra másolva!

Komoly esesbe kezdett hétfőn reggel az OTP, miközben a nemzetközi piacokon csak egy-két bank volt pirosban. Itthon sem történt olyan esemény, amely a bank árfolyamát befolyásolta volna.

Kuti Ákos, a Cashline elemzője szerint elképzelhető ugyanakkor, hogy a pénteki hihetetlen vételi nyomás korrekciója történt meg most. Pénteken egyébként az [origo] információi szerint a zárás előtt emelkedett meg rendkívüli gyorsasággal a bankpapír árfolyama, és érte el a 7000 pontos lélektani határt. Egyes pletykák valamilyen félreütésről, mások szándékos árfolyamfelhajtásról szóltak, azóta sem derült ki azonban konkrétum az ügyről. A pénteki hétezres árfolyamról hétfő délutánra mindenesetre a 6600 forintra esett vissza a kurzus, majd a nap végére valamit visszaerősödve, -4,3 százalékon, 6700 forinton fejezte be a kereskedést a bankpapír.

Mindezek fényében érdekes, hogy valószínűleg a bank vezetői sem tudták előre az árfolyam pénteki hatalmas emelkedését, hiszen a 7000-es magasságba emelkedés előtt egy nappal adott el 15 ezer OTP-részvényt Wolf László vezérigazgató-helyettes - erről a pénzintézet hétfőn adott tájékoztatást a BÉT honlapján. Wolf 6048 forintos átlagáron adott túl részvényein, ami csaknem ezer forinttal olcsóbb a pénteki záróárnál.