Sosem esett ennyit a dollár az euróhoz képest

Vágólapra másolva!
A dollár rekord mértékben zuhant az euróhoz képest hétfőn. Az európai közös pénz bevezetése, 1999 óta még sosem veszített ennyit az amerikai deviza. a gyengülés oka az, hogy a piacok aggódnak az amerikai kormány terve miatt, a hétszázmilliárd dolláros bankmentő akció ugyanis hatalmas költségvetési hiányhoz vezethet az USA-ban.
Vágólapra másolva!

A dollár immár negyedik napja esik, ez a leghosszabb ilyen periódus az idei június óta. Ebből is látható, hogy Henry Paulson pénzügyminiszternek nem sikerült bizalmat gerjesztenie az amerikai részvények és a deviza iránt, és hiába próbálja a hitelválságot megfékezni. (A Wall Streeten is zuhantak hétfőn az árfolyamok, a tőzsdék általában 3 százalék fölött veszítettek, de a bankrészvények egy része több mint 20 százalékkal esett.)

Minthogy a nemzetközi olajkereskedelem dollárban zajlik, ennek megfelelően az olaj ára nagyot emelkedett az amerikai pénz gyengülése miatt.

2,3 százalékos esés

A dollár magyar idő szerint hétfő este fél tizenegykor után 2,3 százalékos esésben volt az euróhoz képest. Egy euróért 1,4808 dollárt adtak ekkor, pedig szeptember 19-én még 1,4466 volt az árfolyam. Egy pillanatra a dollár 1,4866-ra is legyengült, ami augusztus 22. óta a legroisszabb érték.

A bloomberg által idézett elemzők szerint akár az 1,50-es határ fölé is gyengülhet a továbbiakban az amerikai deviza a következő hetekben.

A jenhez képest is gyengült a dollár

A jenhez képest két százalékot esett a dollár, miközben a jen veszített az euróval szemben, méghozzá 0,3 százalékot.

Az amerikai pénz az euróhoz képest szeptember 11. óta hat százalékot veszített. (Ez a nap volt idén a dollár egyéves csúcspontja az európai közös pénzhez képest.) A hektikus mozgásokat jól érzékelteti, hogy a dollár valaha volt legrosszabb árfolyama nem sokkal ezelőtt volt, idén július 15-én, amikor 1,6038 egységet kellett belőle adni egyetlen euróért. (A közös európai pénzt 1999-ben vezették be.)