Vágólapra másolva!
A kormányzat nem utasította el, hogy a készülő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvénybe bekerüljön a direkt kárrendezés, amikor a más biztosítónál lévő károkozó által okozott kárt a saját biztosító rendezi - mondta Kék Mónika, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője kedden Siófokon.
Vágólapra másolva!

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) konferenciáján Demjénné György Judit, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete biztosításfelügyeleti főosztályának vezetője elmondta, hogy felmérésük szerint tavaly a 40 ezer biztosítási alkusz közül 23 ezernek hiányzott a szükséges végzettsége, és közülük 10 ezer oktatására terv sem volt.

A konferencia részvevői a kgfb-rendszer módosítására vonatkozó kérdésekre csak általános válaszokat kaptak az előadótól. Így például kérdés, hogy ki legyen a kgfb szerződője. Elvileg lehet az üzembentartó, a tulajdonos, de a kocsi vezetője is. Döntés nincs - hangzott el.

Hasonlóan nincs döntés arról, hogy mikor legyen a biztosítási szerződés évfordulója. Vagyis, hogy marad-e az év utolsó napjával történő váltás és a kampány, vagy pedig a szerződés megkötésének az időpontja lesz a fordulónap.

Az sem eldöntött, hogy a kártörténeti igazolást a biztosítók adják, vagy pedig egy közös adatbázisból minden biztosító lehívhatja új ügyfele előéletét.

Közel 4 millió ügyfélről van szó, ezért a problémákat ne a tv-híradó nyilvánossága előtt tárgyalják, hanem maradjon szakmai körben a vita - mondta Kék Mónika.

A felügyelet főosztályvezetője az alkuszok ellenőrzése kapcsán szerzett tapasztalatokról beszélt. A piacon 550 alkuszcég tevékenykedik. A múlt évi adatok alapján 34,4 százalékuk 20 százalék feletti növekedést ért el a jutalékbevételben, míg 32 százalékuk infláció alatt fejlődött.

A PSZÁF 22 működési engedélyt vont vissza 2007-ben, ebből 9 történt a jelentéskötelezettség elmulasztása miatt, a többit a cégek maguk kérték.