Kijev aggódik Európa gázellátása miatt

Vágólapra másolva!
Viktor Juscsenko ukrán elnök úgy véli, az európai gázszállítások biztonságának is feltétele, hogy mihamarabb megkössék a Gazprommal az Ukrajnába irányuló jövő évi orosz gázszállításról a megállapodást.
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnök közvetve az ukrán állami gázszállítónak, a Naftogaz Ukraininek "üzent", amely a napokban közölte, hogy decemberig is halaszthatja a megállapodást a Gazprommal, mert az olajárak utóbbi időben tapasztalható süllyedő irányzata alapján (a gázár az olajár alakulását követi némi késedelemmel) esetleg kedvezőbb árat tud kialkudni. Nem szabad decemberig várni, mert akkor már politikai megfontolások befolyásolhatják az ügyletet, a megállapodás lényege az ár - mondta New Yorkban, a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában. Ukrajnának a Reuters értesülése szerint most 179 és fél dollárt kell fizetnie az orosz földgáz ezer köbméteréért, de a Gazprom jelezte, hogy 2009-ben 400 dollár is lehet majd az ár.

Elemzők szerint azért sem kellene halogatni a megállapodást, mert az olajpiac nem következetes az áralakulásban, erős az ingadozás, nincs értelme az olajárak biztosan folytatódó esésére spekulálni. A Gazprom jövőre az Örményországnak szállított földgáz árát 40 százalékkal emeli. Az örményektől ezer köbméterenként 154 dollárt kér a Gazprom, 2009. április 1-től, majd 2010-ben 200 dollárra emeli az árat. Az európai szállítások ára a tavalyi átlag 260 dollárról az idei év végére 500 dollár is lehet.