Lengyelekkel táncolt a forint

Vágólapra másolva!
A zloty szabta meg a magyar deviza árfolyamának mozgását szerdán, délután öt óra után 240,60 forintot kellett adni az euróért.
Vágólapra másolva!

Bár az euró jegyzése a nap során megközelítette a 242 forintos szintet, alapvetően 240 és 241 forint között mozgott az euró jegyzése.

Az említett kilengés hátterében néhány befektető tranzakciója áll, akik a lengyel kamatdöntés előtt a zloty mellett a forintot is gyengítették, ám később visszakorrigált a kurzus - számolt be a piaci eseményekről Gondi István, a Raiffeisen devizakereskedője, hozzátéve: "a forint önállóan nem csinált semmit önállóan, egész nap a lengyel devizával táncolt."