A bankmentő terv üti az olajárat

Vágólapra másolva!
Profitkivét nyomán estek az olajjegyzések kedden, de az amerikai kormány bankmentő csomagja feletti aggodalom is ütötte az olajárat.
Vágólapra másolva!

A hétfői, soha nem latott napon belüli rally után ellenkező irányba mozogtak az olajárak, a befektetők realizálták nyereségeiket. New Yorkban 5 dollárt elérő olcsóbbodást jegyeztek fel kedden kora este, zárásra pedig mintegy 3 százalékos gyengülés következett be.

A novemberi határidős amerikai könnyűolaj (WTI) és a Brent ára is több mint 3 dollárral ment le a nap végére, minek köszönhetően az amerikai olaj ára 106,61 dolláron állt, a Brent ára viszont a 3,7 dolláros csökkenéstől 102,33 dollárig esett novemberi szállításra. Napközben a WTI-t ennél alacsonyabban is jegyezték, a napi mélypont 105,65 dollár volt.

A árcsökkenést a dollár némi erősödése is segítette, de legfőképpen az, hogy a piacok az amerikai kormány bankmentő akciójára várnak, kevés bizakodással.