Lejtmenetben a kiskereskedelem

Vágólapra másolva!
Júliusban csak az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletek, valamint a ruházati boltok örülhettek, összességében visszaesett a kiskereskedelem forgalma. Az eurózónában hasonló tendenciák érvényesülnek.
Vágólapra másolva!

A kiskereskedelmi forgalom júliusban 1,8 százalékkal, az első hét hónapban 2,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - tette közzé szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első hét hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 3447 milliárd forint értékű volt, ebből a júliusi elérte az 557 milliárd forintot. Ez az előző hónap szintjéhez képest 0,1 százalékos mérséklődés.

Az élelmiszerüzletek az első hét hónapban 1,5 százalékkal, júliusban 1,4 százalékkal kisebb volumenű forgalmat értek el, mint az előző év azonos időszakában. Júliusban az eladások jelentős részét (92 százalékát) bonyolító hiper- és szupermarketek, vegyesboltok forgalma 1,6 százalékkal mérséklődött, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletek eladásai 0,9 százalékkal nőttek.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma az első hét hónapban 2,6 százalékkal, júliusban 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Júliusban csak a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-üzletek változatlan áras forgalma csökkent, a többi üzlettípusban növekedett az értékesítés az előző év azonos hónapjához képest. A legnagyobb mértékben a textil- és ruházati üzletek tudták eladásaikat növelni az - egyébként alacsony - előző évi bázishoz képest.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 2008 júliusában az Európai Unió 27 tagállamában és az eurózóna országaiban egyaránt elmaradt az előző év azonos havitól. A csökkenés mértéke az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan 1,1 százalékos, az eurózóna országaiban 2,8 százalékos volt.

A tagállamok közül kimagaslóan növekedett (18,4 százalék) a kiskereskedelmi forgalom Romániában, a legnagyobb visszaesést Lettországban mérték (8,5 százalék).