Több gyógyteát iszunk

Vágólapra másolva!
A tea kiskereskedelmi forgalma túllépte a 10 milliárd forintos határt, legalábbis a 2007 augusztus és 2008 július közötti adatok szerint. A növekedés mértéke, az előző hasonló időszakhoz képest 19 százalék. A mennyiséget tekintve a boltokban 13 százalékkal többet adtak el, egyik évről a másikra. Főként a gyógyteák és a zöldtea iránt nagy a kereslet. A fekete tea helyett sokan inkább a gyümölcsösöket helyezik előtérbe, kisebb koffein tartalma miatt.
Vágólapra másolva!

A teázási szokásainkat főként az határozza meg, hogy mennyi időnk van egy forró ital elkészítésére. Ezt bizonyítja, hogy a filteres tea piaci pozíciója egyre javul. Most először azonban megelőzi a gyógytea a fekete filteres teát az értékben mért forgalom szerint. A filteres gyógytea piaci részesedése 23 százalék a 2007 augusztus-2008 július közötti időszakban, míg a filteres fekete teáé 23 százalék. Közvetlenül követi ezeket a filteres fekete tea gyümölcs ízesítéssel, ennek a mutatója 21 százalék - derül ki a Nielsen piackutató cég felméréséből.

Mennyiségben azonban még mindig a fekete filteres vezet. Tendenciája azonban folyamatos csökkenést mutat, inkább a gyümölcsízt keressük vagy a kamillát, illetve a csalánt vásároljuk. Ma már tudjuk, hogy egy csésze erős teában annyi koffein van mint egy fejfájás elleni tablettában.

Növekszik viszont a kereslet mind a filteres gyógytea, mind a filteres valódi gyümölcs tea iránt. Sőt az igényesek közül egyre többen keresik az aromamegtartó csomagolásokat is. Az adatokat nézve a filteres gyógytea 6, filteres fekete tea 10, filteres valódi gyümölcs tea és gyógyteafű 11-11, míg a filteres gyümölcsízű fekete tea 10 százalékkal drágult idén június-júliusra, a múlt évi hasonló periódushoz képest.