Leállt Kelet-Európa adósminőségi javulása

Vágólapra másolva!
Leálltak a feltörekvő Európa adósminőségi besorolásaiban 2000 óta érvényesült pozitív folyamatok, mondták csütörtökön Londonban a Standard & Poor's szakértői, akik a magyarországi adócsökkentési tervek kapcsán a kormányra ható költségvetési "kísértésekről" beszéltek.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb hitelminősítője által a londoni Cityben csütörtökön tartott éves feltörekvő piaci helyzetértékelésen, amelynek fő témája az idén a kelet-európai szuverén adósok és a térségi bankok állapota volt a globális likviditási válság közepette, elhangzott: jóllehet az S&P által adóskockázati besorolással ellátott 19 kelet-európai szuverén adós közül 12 - köztük közepes "BBB plusz" szinten Magyarország - a befektetésre ajánlott sávban van, tavaly óta már nem javul az országcsoport adósminősége.

Ezt jelzi, hogy a térségben jelenleg két ország - Lengyelország, valamint az euróövezeti belépésre váró Szlovákia - szuverén adósosztályzatára van érvényben felminősítést valószínűsítő pozitív kilátás, ugyanakkor nyolc ország - Magyarország, mindhárom balti köztársaság, valamint Románia, Szerbia, Kazahsztán és Montenegró - osztályzatát terheli leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátás.

A cég 2006 harmadik negyedévében még csak egy kelet-európai országra - éppen Magyarországra - tartott érvényben negatív kilátást, és nyolc térségi ország kilátása volt pozitív.

A Standard & Poor's csütörtöki londoni szakszemináriumán azt jósolták, hogy az év hátralévő részében és 2009-ben a szuverén leminősítések száma várhatóan meghaladja a felminősítésekét a térségben.

Magyarországon aggodalomra ad okot a terevzett adócsökkentési terv

Magyarország osztályzati kilátását az S&P a márciusi népszavazás után ismét negatívra rontotta, arra a véleményére hivatkozva, hogy a referendum eredménye a magyarországi reformkészség kifulladásának jele. Frank Gill, a hitelminősítő szuverén adóskockázati besorolásokért felelős igazgatója a csütörtöki londoni rendezvényen kijelentette: a negatív kilátást a majdani választások támasztotta költségvetési kockázatok is indokolják. Ezek közé sorolja-e az S&P által korábban már bírált adócsökkentési terveket, Gill csak annyit mondott: a ház aggálya az, hogy "mint a múltban is", most is "politikai kísértések" érvényesülhetnek bizonyos költségvetési ösztönző lépések életbe léptetésére.

A Standard & Poor's már e hónap elején külön elemzést adott ki Londonban a magyarországi adócsökkentési csomagtervről, azt írva: a tervezet alátámasztani látszik a cég azon várakozását, hogy a magyarországi költségvetési konszolidáció előbb-utóbb leáll.

"Ránézésre" az adóterv iránya általánosságban helyes, mindazonáltal "nem hiteles" az az elképzelés, hogy a javasolt adóintézkedéseket a gazdaság kifehérítéséből finanszírozzák, állt a szeptember eleji S&P-elemzésben.Frank Gill a hitelminősítő csütörtöki londoni rendezvényén azt mondta: a magyar gazdaságban vannak "fénylő pontok", például "a kiválóan teljesítő" exportszektor, és mutatkoznak jelei annak is, hogy növekszik a működőtőke-beáramlás a külkereskedelemben részt venni képes szektorokban.

A S&P szuverén besorolásokért felelős igazgatója ugyanakkor az aggodalomra okot adó jelenségek között említette a háztartások folytatódó, deviza-eladósodását, ami fedezetlen adósi pozíciókat jelent, különösen abban az esetben, ha a forint bármely okból nyomás alá kerülne.

Az oroszországi pénzügyi szektor helyzetéről a Standard & Poor's csütörtöki londoni térségi szemináriumán elhangzott, hogy nagyon alacsony a bankokban meglévő külföldi tulajdonosi arány, ami azt jelenti, hogy az orosz bankszektorban nem honosodnak meg fejlett kockázatkezelési módszerek, és nem érkezik elégséges tőke. A lakossági betéti bázis igen sebezhető bármilyen lehetséges instabilitástól, a betétek jelentős része rövid lejáratú, és adott esetben elképzelhető a betétesek rohama pénzük kimenekítésére, mondták az S&P szakértői.