Stagnál a lengyel gabonatermés

Vágólapra másolva!
Lengyelországban 27,1 millió tonna gabonát takarítanak be idén, annyit, mint tavaly, közölte becslését a lengyel statisztikai hivatal pénteken.
Vágólapra másolva!

A nyár eleji aszály kárt okozott a hozamoknak, de a 3 százalékos hozamcsökkenést - átlagosan 3,15 tonnára hektáronként - kiegyenlíti, hogy a vetésterület éppen 3 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A teljes gabonatermésből 9 millió tonna a búza, 8 százalékkal több a tavalyinál, és 1,8 millió tonna a kukorica, majdnem 7 százalékkal több a tavalyinál.

A búza átlagos felvásárlási ára augusztusban tonnánként 573,60 zlotyi (40 968 forint) volt Lengyelországban, a júliusi 689,70 zlotyi helyett. Tavaly a második félévben 740,40 zlotyi volt az átlag.

Hogy áll Magyarország?

A hazai mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének növekedése jelentős részben a növénytermelés kedvező eredményeinek köszönhető - írja a magyar agráriumról a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében. 2008-ban az előző évinél 2 százalékkal nagyobb területen, 1,7 millió hektáron termeltek kalászos gabonát.

Valamennyi kalászos gabona termésátlaga nőtt, 15-57 százalék közötti mértékben; a betakarított 7,9 millió tonna termésmennyiség 42 százalékkal meghaladta a tavalyit, és 26 százalékkal a megelőző öt év átlagát is. Az első hét hónapban Magyarországon a növényi termékek árszínvonala 21 százalékkal nőtt.