Európa bajban, gyengülhet a BUX hétfőn

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,69 pontos csökkenéssel, 19 270,79 ponton nyitott hétfőn, ami a pénteki záró értékéhez képest 0,68 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerény pozitív nyitásra számít, azonban úgy ítéli meg, hogy "gyenge lábakon áll" az index és a főbb papírok is, így a folytatásban hullámzó kereskedést valószínűsít. A piac irányát véleménye szerint az eurózónában késő délelőtt megjelenő makrogazdasági adatok szabhatják meg.

Mérsékelt optimizmusra ad okot az, hogy az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa hétfőn megszavazza a pénzügyi mentőcsomagot. Az intézkedés részletei továbbra sem ismertek, a befektetők ennek bejelentésére fókuszálnak - fejtette ki a QUAESTOR elemzője.

Deáki Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint inkább a negatív hatások fognak érvényesülni a kereskedés elején, a hétvégén ugyanis újabb nagy bankokkal kapcsolatban merültek fel likviditási problémák. Egyebek közt a Benelux-államokban működő Fortist és a brit Bradford & Bingley jelzálogkölcsönzőt említette. A borúlátó hangulaton a pénzügyi mentőcsomaggal kapcsolatos, Egyesült Államokból érkező hírek javíthatnak délután.

A BUX 273,75 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel, 19 403,48 ponton zárt pénteken.

A bankszektor okoz aggodalmat Nyugat-Európában

Hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok erős csökkenéssel kezdtek, a bankok vezették a vesztesek listáját. Így reagált a tőzsde a Fortis részleges állami kezelésbe vételére. A befektetőket változatlanul nyugtalansággal tölti el a kérdés, hogy az amerikai pénzpiaci mentőcsomag elégséges lesz-e a szektor stabilizálására.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 több mint 52 pontos veszteséggel kezdett, fél óra múlva 82,2 pontos veszteségben volt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 60 pontos eséssel indult, fél óra múlva 108,9 pontos veszteségben volt.

Párizsban a CAC-40 több mint 33 pontos csökkenéssel nyitott, fél óra múlva 67,5 pontos veszteségnél járt

A hétfői tőzsdenyitás után fél órával az FTSEurofirst 300-as index 0,8 százalékos csökkenésben volt és 1095,99 pontot ért el.

A Royal Bank of Scotland, a UBS, a Banco Santander, a Barclays, az Unicredit és a BNP Paribas 1,5-5,2 százalékot vesztettek. A Fortis előbb megugrott, majd visszaesett, fél óra múlva 1,2 százalékkal drágábban kereskedtek vele.

A Fortis és a Bradford & Bingley állami segédlettel történt megmentése aggodalmat kelt, és a befektetők attól tartanak, hogy még más európai pénzintézetek is követni fogják őket.

Az olajárak mérséklődésének hatására a BG Group, a BP és a Dutch Shell 0,4-0,7 százalékot vesztett.