Merkel nem támogatja Sarkozy válságtervét

Vágólapra másolva!
Németország nem támogatja az amerikai mintájú európai pénzügyi alap létrehozására tett állítólagos francia javaslatot.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Német kormányforrások csütörtöki közlése szerint Angela Merkel kancellár és Peer Steinbrück pénzügyminiszter egyaránt azon a véleményen van, hogy ilyen jellegű csomagra Európában nincs szükség. A berlini állásfoglalás azért is említést érdemel, mert a korábbi értesülések szerint 300 milliárd euróra rúgó segélycsomagot Párizs hivatalosan még nem erősítette meg.

Az idézett források ugyanakkor arra számítanak, hogy az francia kezdeményezésre napirendre kerülhet a szombatra Párizsba tervezett pénzügyi-politikai csúcstalálkozón, amelyen természetszerűleg Angela Merkel kancellár is részt vesz.

Németország kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy a válság az Egyesült Államokból indult ki, ezért elsősorban Washingtonnak kell megtennie a szükséges válságelhárító lépéseket. Csütörtökön mind Merkel, mind pénzügyminisztere annak a reménynek adott hangot, hogy az amerikai képviselőház nem utasítja el ismét az amerikai segélycsomagot.

A kancellár egyébként egy csütörtöki interjúban határozottan állást foglalt az ellen, hogy a németországi bankoknak egyfajta "biankó csekket" adjanak. Az állam nem képes arra, hogy valamennyi bank számára biankó csekket adjon, függetlenül attól, hogy felelősségteljesen viselkedik-e, vagy nem.

Angela Merkel nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy az állam és több magánbank együttesen 35 milliárd eurós segélycsomagot hagyott jóvá a súlyos likviditási gondokkal küszködő Hypo Real Estate müncheni ingatlanfinanszírozó cég támogatására. A cég előzőleg jelentős összegeket fektetett be amerikai jelzálog-ügyletekbe. A támogatás ugyanakkor Németországban jelentős vitát váltott ki.

A Bild című lapnak nyilatkozva Merkel a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság tanulságaként az eddiginél jobb és hatékonyabb pénzpiaci előrejelző mechanizmust javasolt.

A kancellár hangsúlyozta, hogy a kormány mindent elkövet a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében. Azt ígérte: minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárokat, illetve a gazdaságot a lehető legteljesebb mértékben megvédjék a válság káros következményeitől. Kormányával szemben ugyanakkor bizalmat sürgetett.