Megtelt a nyíregyházi ipari park

Vágólapra másolva!
Átadták az olasz érdekeltségű SEMATIC Hungária Kft. gyárcsarnokát csütörtökön a Nyíregyházi Ipari Parkban, amelynek 107 hektáros területe ezzel gyakorlatilag megtelt, több mint 70 milliárd forint értékű gazdasági beruházást valósítottak meg az odatelepült cégek.
Vágólapra másolva!

Bíró Krisztina, a nyírségi SEMATIC gyáregység munkatársa az MTI-nek elmondta: az olaszországi vállalatcsoport, amelynek nyolc országban működik cége, 5 millió eurós, a jelenlegi árfolyamon 1,2 milliárd forintos költségből építtette az üzemet.

A 10 000 négyzetméteres létesítményben jelenleg 44 dolgozó gyárt felvonóajtókat, de a létszámot folyamatosan bővítik 100-ra, s a tervek szerint liftfülkék is készülnek majd Nyíregyházán.

Diczkó József, a Nyíregyházi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a helyi önkormányzat által létrehozott 107 hektáros területre az olasz érdekeltségű kft.-vel együtt 16 cég települt be, amelyek több mint 300 millió eurót (70 milliárd forintot) meghaladó összeget fektettek be és 4000 embernek teremtettek munkahelyet.