Lejtőn a forint, lendületben a svájci frank

Vágólapra másolva!
A forinthoz képest az euró, a dollár és a svájci frank egyaránt drágult a bankközi devizapiacon péntek délelőtt. A folyamat elsősorban az amerikai deviza erősödésével magyarázható.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A magyar deviza gyengüléssel kezdte a hét utolsó kereskedési napját: az eurót csütörtök késő délután még 245 forint alatt jegyezték, pénteken 10 óra előtt azonban már 246 forint felett járt a kurzus. Ezzel párhuzamosan a svájci frank 157,15, a dollár 178,20 forintra drágult a korábbi 156, illetve 177 forint körüli szintekről.

A magyar és a többi régiós deviza gyengülése az amerikai deviza nemzetközi piacokon végbement erősödésével, az amerikai bankmentő csomag hatásával kapcsolatos bizonytalansággal, illetve a recessziós félelmekkel magyarázható.

Egyelőre nehéz biztosat mondani a devizák, elsősorban a dollár árfolyamának további mozgásáról. Az amerikai fizetőeszköz jegyzését elsősorban a magyar idő szerint délután fél 3-kor megjelenő átfogó munkaerő-piaci jelentés befolyásolhatja a nap hátralevő részvében. (A prognózisok szerint 100 ezer munkahely szűnt meg az Egyesült Államok nem mezőgazdasági szektoraiban.)