Tovább esett a nyersolaj ára pénteken

Vágólapra másolva!
A pénteken a képviselőház által is megszavazott 700 milliárd dolláros amerikai pénzügyi mentőterv elfogadása ellenére az olajpiacokon tovább tartották magukat azok az aggodalmak, hogy a vezető tőkés gazdaságok további lassulása apasztja majd az olajkeresletet és kínálati túlsúly alakul ki. Ennek nyomán, a csütörtöki, öt dollár körüli esés után, pénteken tovább csökkentek az olajárak.
Vágólapra másolva!

A dollárnak az euróval szembeni erősödése is közvetve lefelé nyomja az olajárakat. Pénteken a New York-i árupiacon a határidős - novemberi szállítású - nyersolaj kontraktus ára az amerikai könnyűolajra hordónként 93,88 dolláros áron zárta a kereskedést, 9 centtel előző napi záróára alatt.

Londonban a novemberi szállítású Brent ára, 31 centes csökkenéssel, 90,24 dolláron zárt.

80 dollár alá megy az olaj?

Az [origo]-nak nyilatkozó árupiaci szakértők elmondták, hogy az energiahordozók a többi nyersanyaggal együtt vesztenek az értékükből az utóbbi időben. Ennek oka az, hogy a dollár árfolyama erősödik (márpedig az olajat dollárban jegyzik), a világgazdaság pedig lassuló fejlődést mutat.

Skáre Balázs, a Solar Capital munkatársa azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az olaj ára 80 dollárig esik majd, és csak onnan kezd majd el újra felkúszni a kurzus.