Százmilliárd euró mentheti meg a német bankot

Vágólapra másolva!
Hétfőre megegyezett a német kormány egy bankkonzorciummal arról, hogy megmentik a bajba jutott müncheni ingatlanfinanszírozót, a Hypo Real Estate-et (HRE). Mindez fordulat a szombat esti helyzethez képest, amikor úgy tűnt, a német bankok nem segítenek a HRE-nek, amelynek a korábban számított 35 helyett 50 milliárd euróra lesz szüksége. Angela Merkel kancellár is megszólalt: a betétesek biztonságát hangsúlyozta, és azt, hogy a kormány nem engedi összeomlani a Hypót, mint ahogy az egész pénzügyi rendszer stabilitásáról is gondoskodik a kabinet.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A CDU-s kancellár szavait megerősítve, az SPD-s Peer Steinbrück német pénzügyminiszter vasárnap a Bloomberg hírügynökség szerint bejelentette: Németországban minden bankbetétet garantál a kormány. Ezzel is elejét akarja venni a nagykoalíciós (CDU-SPD) kabinet a betétesek rohamának. Mindez összesen 570 milliárd eurót érint.

A német álláspont azért is érdekes, mert éppen Berlin utasította el az előző napon egy egységes európai bankmentő alap létrehozatalát, amikor az EU négy legnagyobb gazdasága (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) tanácskozott. Így minden egyes államnak magának kell megoldania Európában a hitelválság okozta problémákat.

Átvették a tárgyalások irányítását

A német kormány vasárnap átvette a tárgyalások irányítását a másfél hete bajba került Hypo Real Estate jelzáloghitelező cég megmentéséről - írja a Bloomberg hírügynökség. Előzőleg a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) vasárnapi kiadása arról számolt be, hogy a müncheni nagybank a túlélésért küzd. A többi bank ugyanis szombaton - hivatalosan meg nem erősített hírek szerint - visszavonta azt a hitelsegélyt, amelyet egy héttel azelőtt ígértek a HRE-nek. (A mentőakcióban eredetileg a magántulajdonban lévő Deutsche Bank, a Commerzbank, a Hypo-Vereinsbank és a Dresdner Bank vett részt, de a német postabank, vagyis a Postbank, a Bayern LB tartományi pénzintézet és a Deka is beszállt a konzorciumba.)

Végül a Spiegel Online szerint a bankok belementek egy újabb 15 milliárdos garanciavállalásba, a korábbi 35 milliárdon túl. Az első 14 milliárd esetleges lehívásakor viszont a pénzügyi szektor 60, az állam 40 százalékot vállal a fedezetből - írja a Spiegel. A teljes 50 milliárdból - ha lehívják az összes pénzt - a szövetségi állam ugyanakkor várhatóan 26-35 milliárd eurót vállal magára.

A Hypo Real Estate túl nagy a bukáshoz

A kormány és a jegybank, vagyis a Bundesbank már korábban kinyilvánította, hogy a Hypo túl nagy ahhoz, hogy bukni hagyják. Sőt, nem sokkal vasárnap éjfél előtt meg is állapodtak a HRE megmentéséről. A pénzintézet a második legnagyobb német jelzáloghitelező, és a Die Welt című lap szombati értesülései szerint a cégnek sokkal nagyobb pénzügyi vérátömlesztésre van szüksége, mint ahogyan azt eredetileg gondolták. A bankok valószínűleg ettől rémültek meg, pontosabban attól, hogy még 35 milliárd euró sem lesz elég a HRE feltámasztására.

A cégnek a Die Welt szerint a jövő hét végéig 20 milliárd euró kellene, az év végéig pedig 50 milliárdra lenne szüksége. 2009 végéig pedig összesen 100 milliárd euró is szükséges lehet a HRE ügyeinek rendezésére.

A Depfa hozta nehéz helyzetbe a Hypót

A HRE részvényárfolyama idén eddig 79 százalékkal zuhant, jelenleg a cég 1,6 milliárd eurót ér a tőzsdén.

A HRE-t egy nemrég megszerzett leányvállalata hozta nehéz helyzetbe. A dublini, írországi székhelyű Depfa Bank ugyanis elsősorban kormányok és államok hitelezésével foglalkozik. A Depfa a pénzpiacokon vesz fel rövidlejáratú hiteleket, és ebből finanszírozza a kormányzati kölcsöneit. Bajba akkor került a Depfa, amikor a hitelválság miatt egyszerűen alig lehetett készpénzhez, illetve rövid lejáratú hitelekhez jutni a pénzpiacokon.