Növekvő támogatás, kevesebb szőlőkivágás

Vágólapra másolva!
Tizenöt-húsz százalékkal elmarad a tavalyitól az augusztus 14. és 21. között benyújtott szőlőkivágási támogatási kérelmek száma és az azokban megjelölt területek nagysága is, pedig a támogatás összege nőtt az idén.
Vágólapra másolva!

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz beérkezett 5, 398 kérelemben összesen 3, 400 hektár szőlőültetvény kivágásához igényeltek támogatást a gazdálkodók.

Az elsődleges ellenőrzés nyomán 490 hiánypótlásra felszólító levelet küldött ki a hivatal. Az eddig elutasított kérelmek száma 155 volt. Ezeket vagy a benyújtásra megszabott időszak előtt, illetve az után adták postára, vagy a kérelem több, nem összefüggő területre vonatkozott, vagy nem volt a hegybíró által kiállított hatósági bizonyítvány, mert kérelmező nem adott le szüreti jelentést.

Magyarország a többi tagállammal egyetemben október 15-ig kell tájékoztatnia a brüsszeli illetékeseket, hogy mekkora a támogatási igény. A Bizottság pedig az összesített adatok alapján november 15-ig határoz arról, hogy az igények alapján mennyi pénz jut a támogatás finanszírozására. Így csak a döntésről szóló értesítés után adhatók ki a kivágási engedélyek.

A hektáronkénti támogatás mértéke - ami az átlagos borkihozataltól függ - 20 százalékkal magasabb, mint a 2007/2008-as borpiaci évben. A sávosan meghatározott támogatási összeg a hektáronkénti átlagosan 20 hektoliter alatti bor kihozatal esetén 435-440 ezer forint hektáronként. A legmagasabb sávban pedig, vagyis a hektáronkénti átlagosan 160 hektoliter feletti bor kihozatal esetén 3, 6-3, 7 millió forint - hektáronkénti támogatást kaphatnak az ültetvényüket kivágó termelők.