Izlandi bankban ragadt a britek pénze

Vágólapra másolva!
Leállította a betétek kifizetését és új betétek felvételét az egyik izlandi nagybank brit érdekeltsége, miután az anyavállalatot az izlandi kormány csődgondnokság alá helyezte. Ez az első eset a banki válság terjedése óta, hogy brit lakossági betétesek nem jutnak hozzá megtakarításaikhoz.
Vágólapra másolva!

Az Icesave, a második legnagyobb izlandi bank, a Landsbanki Island brit internetes pénzügyi szolgáltató érdekeltsége az ügyfeleknek fenntartott honlapján kedden csak annyit közölt, hogy "jelenleg" nem dolgozza fel a betéti és pénzkivételi igényléseket.

Az Icesave-nek nincsenek fiókjai, a nála vezetett számlákról internetes úton lehet fizetési tranzakciókat elvégezni. Az internetes bank egyes lekötési futamidők esetén 7 százalék feletti kamatokat kínál, ami csaknem a kétszerese a brit nagybankok által hosszabb lekötésekre általában kínált kamatoknak.

Becslések szerint 300 ezer brit számlatulajdonosnak van összesen több mint 4 milliárd fontja az Icesave-nél.

Ez a brit bankrendszer egészéhez képest elenyésző - a brit bankok 40 millió lakossági és üzleti ügyfél összesen kétezer milliárd fontnyi megtakarítását kezelik -, az eset mégis komoly feltűnést keltett, mivel eddig egyetlen nagy-britanniai bank sem jutott olyan helyzetbe, hogy le kellett volna állítania a betétek kifizetését.

A brit kormány a korábbi 35 ezer fontról épp most emelte 50 ezer fontra (15 millió forintra), illetve társszámlák esetén 100 ezer fontra az államilag garantált bankbetétek összegét, emellett az izlandi és a brit kormány közötti betétvédelmi egyezség alapján a számlatulajdonosi követelések első 16 300 fontjáért az izlandi pénzügyi felügyelet áll jót.

A hatósági várakozások szerint valószínűtlen, hogy az Icesave brit betéteseit veszteség éri, de a fizetésképtelenség kimondása esetén az ügyfeleknek külön kell kérelmezniük a kártalanítást.

A súlyos pénzügyi válságba süllyedt Izlandot az utóbbi hetekben sorra minősítették le a nagy nemzetközi hitelminősítők, legutóbb a Fitch Ratings, a múlt hónap végén.

A Fitch akkori indoklása szerint az izlandi folyómérleg-hiány elérheti a GDP-érték 20 százalékát az idén, éppen olyan időszakban, amikor a külső finanszírozási helyzet mind feszesebb. Ráadásul a helyi valuta meredek gyengülése és a kétszámjegyű infláció együttes hatásaként a GDP-érték 500 százaléka fölé emelkedhet a magánszektor hitelállománya, ami növeli a jövő évi kemény landolás kockázatát.

A Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője, amely a külső finanszírozási kockázatokat meghatározó számos változó alapján "likviditási sebezhetőségi indexet" állított össze, ennek alapján nemrégiben kiadott londoni jelentésében a tágabb értelemben vett felzárkózó térség legsebezhetőbb gazdaságának nevezte az izlandit.