Inkább perelnek a Zalabaromfi dolgozói

Vágólapra másolva!
A Zalabaromfi cégcsoport dolgozói elállnak szerdára tervezett demonstrációjuktól, helyette jogi lépéseket kívánnak tenni, és a helyzet tisztázása érdekében megkeresik a cégtulajdonost - mondta el az üzemi tanács elnöke az MTI érdeklődésére kedden.
Vágólapra másolva!

Tóthné Kiss Terézia közlése szerint hétfőn a CIB Banktól arról kaptak tájékoztatást, hogy a pénzintézetnek továbbra sincs felhatalmazása a dolgozókkal közölni, miért zárolták szeptember elején a zalai cégcsoport számláit. A dolgozók képviselői úgy döntöttek, hogy terveikkel ellentétben szerdán mégsem tartanak demonstrációt a CIB zalaegerszegi fiókja előtt, helyette a helyzet tisztázása érdekében megkeresik cégük tulajdonosát.

Jogi lépéseket kívánnak tenni, de ezek részleteiről egyelőre nem döntöttek. Az üzemi tanács elnöke azt is elmondta: a cégvezetéstől kérdésükre azt a választ kapták, hogy valószínűleg nem tudják átutalni az ezen a héten esedékes munkabéreket.

A Zalabaromfi cégcsoport igazgatósága az MTI megkeresésére közölte, hogy a jelenlegi helyzetben valóban nem garantálható a bérek kifizetése, de reménykednek abban, hogy október 10-ig változás történhet. A CIB Bankkal a tárgyalásokat tovább folytatják, sőt időközben a zárolt számláikon lévő összeg jelentősen gyarapodott.

Az igazgatóság névtelenséget kérő képviselője azt közölte: a korábban kibocsátott számlák időközben beérkezett ellenértéke miatt jelenleg 670-700 millió forint lehet a bankszámláikon. A zárolást megelőzően mintegy 400 millió forint volt az egyenlegük - tette hozzá a cég képviselője.

A Zalabaromfi cégcsoporthoz tartozó két társaság bankszámláit szeptember 1-jén minden előzetes értesítés nélkül zárolta a CIB Bank, amely a cégcsoport korábbi tájékoztatása szerint nem adott magyarázatot erre a lépésére. A mintegy 700 dolgozó nem kapta meg időben a fizetését, ezért mintegy 150-200 képviselőjük és jó néhány beszállító szeptember közepén először Zalaegerszegen, majd Budapesten tartott demonstrációt.

Az alkalmazottak a bankkal történt megállapodásnak köszönhetően akkor még hozzájutottak a bérükhöz, a beszállítók azonban azóta sem kapták meg elmaradt kifizetéseiket, amelyeket képviselőik összességében mintegy egymilliárd forintra becsültek. A múlt hét csütörtökén az E.On áramszolgáltató a kifizetetlen számlák miatt kikapcsolta a Zalabaromfi üzemében az áramot.