Ma is gyászos nap előtt a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 942,82 pontos, 5,41 százalékos csökkenéssel, 16 499,04 ponton nyitott szerdán. Különösen a Mol és az OTP vesztesége tetemes, reggel kilenc óra után mindkettő több mint 8 százalékos mínuszban volt.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint pánik van a részvénypiacokon. A japán tőzsde több mint 10 százalékot esett, Indonéziában fel kellett függeszteni a kereskedést, az európai börzéken is nagy zuhanást jeleznek előre a szakértők - tette hozzá.

Az elemző szerint nem kizárt, hogy a vezető papírok áresése meghaladja majd a 10 százalékot, ami a kereskedés automatikus szüneteltetését váltja ki. Az is elképzelhető, hogy a nap végére talpra áll a piac: az árfolyamok elérhetnek olyan szinteket, ahol már a befektetőknek megéri visszavásárolni a papírokat, vagyis beindulnak a "short covering" üzletek.

A nagy zuhanás hatására több részvény - így a Humet, az Econet, a Rába, a Synergon, a Graphisoft Park - kereskedését felfüggesztették néhány percre.

Nem sokkal a nyitás után egyébként Csányi Sándor, a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnöke, az OTP elnök-vezérigazgatója értékesítette 12 453 darab Mol-részvényét, 14 136 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. A tranzakciót követően Csányi Sándor tulajdonában nem maradt Mol-részvény.

A BUX 549,16 pontos, 3,05 százalékos csökkenéssel, 17.441,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 36,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek.