Lemondott a Zalabaromfi vezérigazgatója

Vágólapra másolva!
Lemondott a Zalabaromfi termelő cége, a Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. vezérigazgatója  - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a zalaegerszegi cégcsoport igazgatósága. A Zalabaromfinál egyelőre nincs biztosíték a 700 dolgozó szeptemberi bérének kifizetésére.
Vágólapra másolva!

Nemes Imre kedden benyújtott lemondását a cég vezetése szerdán este elfogadta. Az igazgatóság névtelenséget kérő képviselője az MTI-nek azt mondta: a vezérigazgató azzal indokolta lemondását, hogy bizonytalannak látja a cégcsoport jövőjét.

A zalaegerszegi cég igazgatósága hamarosan dönt arról, hogy miként kezelik a válsághelyzetet, és valószínűleg belülről keresnek új vezetőt.

Arra a kérdésre, hogy a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. és a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. mintegy 700 dolgozója megkapja-e pénteken az elmúlt hónapra esedékes fizetését, az igazgatóság képviselője azt mondta: erre egyelőre nincs biztosíték. A CIB Bankkal egyelőre nem tudtak "egyről a kettőre jutni" - tette hozzá.

A Zalabaromfi cégcsoport korábbi tájékoztatása szerint folyószámláit szeptember elsején minden előzetes bejelentés nélkül zárolta a CIB Bank, amellyel azóta sem sikerült megállapodniuk. A dolgozók bérét a múlt hónapban még ki tudták fizetni, de a beszállítók követeléseit nem.