Huszonegy éves mélyponton a Nikkei

2008.10.10. 9:26

A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken akkorát esett, mint az ázsiai fizetési válság kezdete, 1987 óta még soha egy nap alatt, és a hetet is rekord ütemű veszteséggel végezte.

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A csaknem minden részvényre kiterjedő pánikot súlyosbította, hogy a japán piac hétfőn országos ünnepnap miatt zárva lesz, ezért a befektetők előre hozták eladásaikat. Nem használt az sem, hogy a jen napközben hároméves csúcsra futott az euróval szemben, és féléves csúcsra a dollárral szemben. A befektetők menedéknek vélik a kis hozamú japán valutát.

A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója pénteken 881,06 pontos, azaz 9,62 százalékos veszteséggel 8276,43 ponton zárt, 45,93 százalékkal alacsonyabban az év véginél. Az index ezen a héten 24,33 százalékot vesztett, a múlt héten 8,03 százalékot vesztett. A harmadik negyedévben 16,48 százalékot süllyedt, az első félévben 11,93 százalékot vesztett. Tavaly 11,13 százalékot vesztett, négyévi nyereségsorozat után először volt éves vesztesége, ezzel tavaly a tokiói részvénypiac volt a legrosszabb a világ nagy értéktőzsdéi közül.

A tokiói tőzsdezárás felé a hongkongi Hang Seng mutató több mint 7,5 százalékos veszteségben, a szöuli Kospi mutató több mint 4,2 százalékos veszteségben, a sanghaji összetett mutató 3 százalék körüli veszteségben volt. A jakartai értéktőzsdét a nagy veszteségek miatt meghatározatlan időre bezárták.

A szerdai tőzsdezárás idején a dollár 99,35 jen volt Tokióban, 0,44 jennel olcsóbb a csütörtöki későinél. Az euró 134,57 jen, 1,31 jennel olcsóbb a csütörtöki későinél. Az euró 1,3541 dollár volt, 0,0066 dollárral olcsóbb, mint csütörtökön későn.