Erős támogatás a betétgarancia emelésének

Vágólapra másolva!
Egyhangúlag szavazta meg a parlament költségvetési bizottsága hétfőn, hogy a betétbiztosítás összeghatárának 6 millióról 13 millió forintra emelését célzó törvénymódosítás általános és részletes vitára alkalmas. Két kisebb módosítást is egyhangúlag elfogadtak, így azt - a tervek szerint - még hétfőn törvénybe iktatja a parlament.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A hitelintézeti törvény 6 millió forintban határozza meg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) helytállási kötelezettségét. A pénzügyminiszter által beterjesztett módosítás ezt az összeget 13 millió forintra kívánja emelni. Egyúttal eltörli azt a szabályt, amely szerint a kártalanítás mértéke 1 millió forintig 100 százalék, afelett pedig 90 százalék.

A bizottsági vitában szóba került, hogy jelenleg 13 ezer milliárd forint betét van a magyar bankokban. A 6 milliós határ alá 7-8 milliárd forint esik, ebből a garantált összeg 5-6 milliárd forintra tehető. A 13 millióra emelt értékhatár viszont már biztosítottá teszi a betétek 90 százalékát. Az OBA helytállása úgy valósul meg a magasabb összegre, hogy ha fizetnie kellene, és erre nem elég a kasszájában lévő 60-70 milliárd forint, akkor hitelt vesz fel, amelyre az állam garanciát vállal.

Ellenzéki oldalról érkezett a javaslathoz az a módosító indítvány, hogy a devizabetét forintosítása ne a hivatalos árfolyamon, hanem - pontosabban - az MNB hivatalos árfolyamán történjen. Maga a bizottság pedig azt a módosítást fűzte a törvényjavaslathoz, hogy az ne a Magyar Közlönyben történő kihirdetését követő 3. napon, hanem már másnap hatályba lépjen.