Kifizették az NFT I. környezetvédelmi pénzeit

Vágólapra másolva!
A 2004-2006. évi első Nemzeti Fejlesztési Terv (I. NFT) Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) projektjei ez év végéig maradéktalanul lezárulnak, a támogatásokat addig várhatóan 100 százalékban kifizetik  - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön közleményben.
Vágólapra másolva!

A Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Programban 201 fejlesztés kapott 120 milliárd forint támogatást, elsősorban környezet-egészségügyi, környezetbiztonsági, energetikai beruházásokhoz, közút-megerősítéshez és elkerülő út építéshez.

Az NFÜ közleménye utal arra, hogy 2008 végéig lehet felhasználni a 2004 közepén indult I. Nemzeti Fejlesztési Terv pénzügyi forrásait.

Az I. NFT keretében közel 20 ezer nyertest hirdettek, a kifizetés mértéke meghaladja a 650 milliárd forintot, ez az elérhető források 97 százaléka.

Az I. NFT esetében átlagosan 10 százalékkal jegyezték túl a rendelkezésre álló forrásokat annak érdekében, hogy a lemorzsolódások esetén is a 100 százalékhoz közeli legyen a forráslehívás.

Az NFÜ kiemelte, hogy az I. NFT. végrehajtásával párhuzamosan zajlik a 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) megvalósítása is.

Az ÚMFT keretében 300 pályázatot írtak ki, amelyekre eddig több mint 18.436 pályázat érkezett, amelyből 6.492 projekt részesült pozitív elbírálásban. A támogatás meghaladja a 482 milliárd forintot. Az eddig támogatott beruházások összköltsége több mint 944 milliárd forint.

Az első Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott környezetvédelmi és energiapolitikai célokat az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) viszi tovább, míg a közlekedési fejlesztések a legnagyobb pénzügyi keretével rendelkező Közlekedés Operatív Programban (KözOP) szerepelnek - közölte az NFÜ.