Veres szombaton nyújtja be a költségvetést

Vágólapra másolva!
A kormány megvitatta a költségvetés új változatát és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy szombaton nyújtsa be azt az Országgyűlésnek - jelentette be Veres János, miután a kormány tanácskozott az MSZP elnökségével és a párt parlamenti frakciójának vezetőivel.
Vágólapra másolva!

A költségvetésben a korábbinál sokkal szolidabb gazdasági növekedéssel számolnak. Ugyanakkor a pénzügyminiszter hangsúlyozta: a költségvetési egyensúly miatt nem engedhetnek abból a pályából, amelyet korábban meghirdettek. Arra a kérdésre, lesz-e változás a szociális rendszerrel kapcsolatban, Veres János azt mondta, a jövő évi költségvetésben nem tudják biztosítani az év elejétől, csak várhatóan szeptember elsejétől a nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes részét és a családi pótlék növelését. Az ellátásokat akkor sem visszamenőlegesen emelik. A költségvetés új változatának elkészítésekor figyelembe vették az elmúlt hetekben a pénzügyi piacokon történteket.

A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a pénzügyi válság jelenleg felmérhető összes hatását igyekeztek figyelembe venni, de vannak olyan következményei is, amit ma még nem lehet megítélni, így azt, hogy a válság milyen mértékben érinti a reálgazdaságot. Megjegyezte, hogy Magyarország legfontosabb exportpiacai nagyon komoly növekedés-visszaeséssel számolnak, és azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarországon nehezedni fog a hitelhez jutás.

Veres János megismételte az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén ismertetett új makropályát.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő pénteken negatívra változtatta a magyar hitelosztályzat kilátását, Veres János közölte: egy ország nem tehet az ellen semmit, hogy ha egy hitelminősítő másképp ítéli meg egy ország lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy nem az ország minősítése változott meg, hanem Magyarország szuverén adósbesorolásainak kilátása.