Mindenre kész a Valutaalap

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a brit Financial Times című lapnak adott nyilatkozatában közölte, hogy az IMF minden tőle telhetővel készen áll azon felzárkózó országok segítésére, melyek sebeket szereznek a globális pénzügyi bonyodalmak miatt. Ilyen sebeknek nevezte például a folyó mérlegben jelentkező problémákat.
Vágólapra másolva!

Dominique Strauss-Kahn, a nemzetközi pénzintézet vezérigazgatója elmondta, hogy több ilyen állam képviselővel folytat az IMF tárgyalásokat, köztük ázsiai államokkal, hogy azok is jobban megvédhessék magukat.

Az IMF keresi azokat új finanszírozási módszereket is, amelyek az általa nyújtott hiteleket az eddiginál enyhébb feltételekhez kötnék. Feltételek természetesen lesznek, "mert ha nem szabják meg, mit várnak a pénzért, akkor az olyan, mintha kidobnák az ablakon", tette hozzá.