Államosítják a hatodik legnagyobb ukrán bankot

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ukrajnában azt tervezik, hogy államosítják a hatodik legnagyobb bankot. Julija Timosenko miniszterelnök pénteken közölte, hogy kormánya támogatja a Prominvestbank államosítását. Azt mondta, hogy a kormány mindent megtesz ennek érdekében. A bank visszakerül az államhoz, amely átveszi a pénzintézet minden kötelezettségét.

Előzőleg az ukrán parlament elnöke közleményt tett közzé, amely szerint Ukrajnában államosítják azokat a kereskedelmi bankokat, amelyek komoly gondba kerültek a pénzügyi válság miatt. A közlemény szerint a parlamenti elnök erről is tájékoztatta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Ukrajnában tárgyaló küldöttségét.