Sberbank: 40 százalék profit

Vágólapra másolva!
A legnagyobb orosz kereskedelmi bank, a Sberbank takarékpénztár hétfőn 67 milliárd rubel (2,55 milliárd dollár) adózott eredményt jelentett az első félévről, 40 százalékkal többet a tavalyi első félévi 48 milliárdnál, de figyelmeztetett, hogy a második félév sokkal szerényebben alakul.
Vágólapra másolva!

Pedig az első félévben még gyorsult a fejlődés: a második negyedben az adózott eredmény, 35,9 milliárd rubel, már 69 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az elemzők csak 64 milliárd rubel adózott eredményt jósoltak a Sberbanknak az első félévre.

A nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet - 168,35 milliárd rubelre gyarapodott 110,99 milliárdhoz képest. Ebből az elemzők többet, 173,51 milliárdot vártak átlagosan.

Korábban azt valószínűsítették a bankban, hogy egész évben az adózott eredmény el fogja érni a 125-135 milliárd rubelt - a tavalyi 106,5 milliárd után - a nemzetközi pénzügyi bonyodalmak ellenére. A hétfői beszámolóval együtt azonban már hangsúlyosabban panaszolták a finanszírozási lehetőségek szűkülését és a finanszírozás költségének emelkedését.

A Sberbank részvénye ez év eleje óta 70 százalékot vesztett. Tavaly az adózott eredménye 28,6 százalékkal nőtt.