Pénteken is komolyan esett New York

Vágólapra másolva!
A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) pénteken, hivatalos végeredmény szerint, 312,30 pontos, azaz 3,59 százalékos veszteséggel 8378,95 ponton zárt, 36,83 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A Nasdaq piac összetett mutatója pénteken 51,88 ponttal, azaz 3,23 százalékkal 1552,03 pontra esett, 41,48 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Az S&P 500-as 31,34 ponttal, azaz 3,45 százalékkal 976,77 pontra fogyott, ez 40,29 százalékkal alacsonyabb az év véginél.
Vágólapra másolva!

A DJIA 5,4 százalékot, a Nasdaq fő mutatója 9,3 százalékot, az S&P 500-as 6,8 százalékot vesztett ezen a héten. A piacot pénteken is nyomasztották a gyengének ígérkező vállalati eredmények és profitfigyelmeztetések, a kiábrándulás a világgazdaság állapota miatt. Súlyosbodik a helyzet az amerikai autóiparban: a Chrysler nagy elbocsátást jelentett be pénteken, tárgyal a General Motorsszal is esetleges egyesülésről, azonban hírek szerint a General Motors ilyen ügylethez állami pénzügyi támogatást óhajt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta ára a New York-i tőzsdezárás után fölfelé tartott Londonban a nem hivatalos, elektronikus forgalomban, 50 centtel volt drágább a pénteki zárónál. Hivatalos adat szerint pénteken 3,87 dollárral olcsóbbodott, 62,05 dollárra. Ugyanakkor a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta 64,71 dollár volt a chicagói Globexen, 56 centtel drágább a pénteki New York-i zárónál. A New York-i árutőzsdén pénteken 3,69 dollárt vesztett, 62,65 dollárra, tavaly május óta a legalacsonyabbra.

Az euró pénteken új kétéves negatív rekordot döntött, 1,2498 dollárra süllyedve napközben. A New York-i tőzsdezárás idején 1,2609 dollár volt New Yorkban, 0,0310 dollárral olcsóbb a csütörtöki későinél, 13,63 százalékkal olcsóbb a tavaly év véginél. A befektetők új kedvence az amerikai és a japán államadósság, ezek kereslete is nyomasztja mind az értéktőzsdéket, mind a többi valutát.