Elmaradt a várakozásoktól a BASF

Vágólapra másolva!
A BASF, a világ egyik legnagyobb vegyipari konszernje óvatosabb az idei évi profitelőrejelzésében, mivel harmadik negyedévi eredménye a vártnál jóval erősebben, 38 százalékkal csökkent.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi válság erősen éreztette hatását a negyedév vége felé, és a BASF októberben költségcsökkentő programot indított be - jelentette a konszern csütörtökön.

Az adózás utáni nyereség július és szeptember között 38 százalékkal 758 millió euróra esett az egy évvel ezelőtti 1,2 milliárd euróról. Az árbevétel viszont 13 százalékkal 16 milliárd euróra nőtt a múlt év azonos időszakának 14 milliárd eurós forgalmáról.

A BASF korábban az idei évi EBIT-eredmény "szerény" emelkedését várta, most " minden erőfeszítést megtesz" a tavalyi eredmény elérése érdekében.

A BASF részvényei közel 60 százalékkal estek az év eddig eltelt időszakában, szemben az európai vegyipar indexének 46 százalékos esésével. A nagyobb árfolyamesés részbeni oka, hogy a piac borúlátóan ítéli meg a veszteséges svájci Ciba 3,4 milliárd svájci frankét (2,96 milliárd euró) tervezett felvásárlását.

Leépítés a rossz eredmény következménye

Világszerte több mint ezer fő elbocsátását tervezi 2012-ig a német BASF, a világ egyik vezető vegyipari konszernje - közölte csütörtökön a vállalat negyedéves eredményeinek ismertetése kapcsán a társaság igazgatóságának elnöke.

Jürgen Hambrecht szerint a leépítést alapvetően a dolgozók természetes fluktuációjával szeretnék megoldani. Az intézkedés része annak a hatékonyságnövelő, Next névre keresztelt programnak, amely 2012-től évi egy milliárd euróval javíthatja a vállalat eredményét.

Előzőleg a társaságnál azt közölték, hogy a harmadik negyedévi eredmény a vártnál jóval erősebben, 38 százalékkal csökkent. A pénzügyi válság erősen éreztette hatását a negyedév vége felé, és a BASF októberben költségcsökkentő programot indított be.