Sok a patika, csődbe is mennek

Vágólapra másolva!
Olyan helyeken is létesültek új patikák, ahol nem volt már szükség többre. Egyebek mellett ezért is van bajban több száz patika. A gyógyszerészek szerint patikaalapítási moratóriumra lenne szükség, az egészségügyi miniszter viszont nem függeszti fel a liberalizációt. A GVH szerint pedig egyenesen érthetetlen a gyógyszerészek kezdeményezése.
Vágólapra másolva!

Tavaly 50 kisebb patika zárt be és további 700 veszteséges gyógyszertár áll a csőd szélén, ezért várunk a kormány segítségre - mondta az [origo]-nak Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnöke. A kisboltokhoz hasonlóan a patikákat is a multik fenyegetik, sőt a bankok is szemet vetettek a veszteséges cégekre.

Az EBRD például csaknem 100 patikát szeretne nyitni Magyarországon. Nemcsak a veszteségeseket vásárolnák meg, hanem újakat is nyitnának. Vidéken pedig sokszor - kényszerből - a manikűr és a hajgyógyászat is a gyógyszertárakban kap helyet, hogy ezzel csökkentsék a veszteségüket.

Az egészségügyi tárca vezetője ugyanakkor elmondta, hogy az újonnan létesített patikák közül csak 25 van külföldi többségi tulajdonban. Hetven hálózatban működik, kétszázat pedig magánszemély üzemeltet. Schvarcz Tibor, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke a külföldi tulajdonlással összefüggésben emlékeztetett: Magyarország európai uniós tagsága miatt nem lehet megakadályozni, hogy a külföldi vállalkozások betelepedjenek. Ugyanakkor azt elismerte, hogy valóban nem ott létesültek patikák, ahol a "fehér foltok" voltak, vannak.

Káosz van

A gyógyszerellátás és az egészségügy helyzetét a káosz jellemzi, a minisztérium pedig "mást mond és mást tesz" - jelentette ki Horváth Tamás. A tárca sorra figyelmen kívül hagyta a kamara javaslatait a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításánál. Példaként említette, hogy nem került a jogszabály-tervezetbe a gyógyszertárak létesítésének rendjéről, a gyógyszertár-tulajdonlásról és a szakmai kompetenciák szabályozásáról szóló kamarai javaslat.

A Magyar Gyógyszerész Egyesület (MGYE) elnöke, Bölcs Judit szerint az utóbbi időben a gyógyszertárakkal kapcsolatban egyfajta marketing-szemlélet uralkodik, holott a gyógyszerészek nem kereskedők. Kiemelte: a "liberális szemléletű patikaalapítás" következtében nem a kistelepüléseken létesültek gyógyszertárak - ahol valóban szükség lenne rájuk -, hanem a nagyvárosokban, ahol már volt elég.

A gyógyszerészi kamara nagygyűlésén felszólaló Székely Tamás statisztikai adatokat idézve elmondta, hogy idén az első kilenc hónapban 746 gyógyszer ára csökkent, átlagosan 13 százalékkal, 2006 és 2007-ben 85 százalékkal nőtt a patikai árrés összege. Hangsúlyozta, hogy a kamara egyik javaslata, miszerint változtatnának az árrésrendeleten, a lakosságnak okozna többletterhet.

Nyitottak a megvalósítható javaslatokra

A tárcavezető elmondta azt is, hogy 333 új közforgalmú, 35 fiók- és 12 kézi gyógyszertár létesült, közülük több mint ötven patika vesz részt az ügyeleti rendszerben. Az egyeztetés nem arról szól, hogy "az egyik fél minden további nélkül elfogadja a másik összes javaslatát", de minden olyan javaslatra nyitott a tárca, amely a költségvetés keretén belül megvalósítható, a szakmai konszenzuson alapszik és nem növeli a lakossági terheket - tette hozzá.

Székely Tamás az elhangzottakra reagálva azt mondta, addig nem függesztik fel a liberalizációt, amíg nem igazolódik be, hogy az a betegeknek hátrányos, ugyanakkor hozzátette, hogy a témában kész felmérést készíttetni.

Sok a kiskapu a gyógyszergazdaságossági törvényben

Tény, hogy az elmúlt két évben sorra nyílnak a patikák Magyarországon, miután 2006. december 29-e óta lazított a kormány a korábbi szigorú szabályokon - mondta Horváth Tamás. Azóta nem kell, hogy gyógyszerész legyen a patika tulajdonosa, elég, ha van egy BT-je és a tevékenységi körébe felveszi a patikát.

Forrás: Getty Images

Több kiskaput is kihasználnak az új üzletek vezetői. Sok esetben azzal az indokkal fogadják el az új patika létesítését, hogy telefonon tart készenlétet. Azaz, ha valaki zárás után sürgősen szeretne egy gyógyszert akkor a patika bejáratán található telefonszámot kell hívnia és fél óra múlva már meg is érkezik a patikus - magyarázta a szakma által kifogásolt kiskapukat Horváth Tamás. A jövőben azt szeretné a kamara elérni, hogy csak olyan patikát lehessen nyitni, amelyik tényleg tart ügyeletet.

Hasonlóan kifogásolja a szakma, hogy bármelyik multinacionális vagy offshore cég bárhol nyithat gyógyszertárat. A törvény életbe lépése óta például 12 patika nyílt csak Baranya megyében, de a Pest megyei új patikák száma is hasonlóan 15 feletti. A meglévők forgalma pedig 30-40 százalékkal esett vissza.

Kamara: a nagyoknak kellene eltartani a kicsiket

A törvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy a kis patikákat úgynevezett szolidaritási hozzájárulással kell segíteni. A támogató rendszer viszont csak addig működött automatikusan, amíg az OEP kezelte. Miután 2007 januárjában a működtetés átkerült az APEH-hez a plusz adminisztratív munka miatt 5 hónapos késés után kapták meg a rászorult üzletek a pénzt.

Ez egy kisebb gyógyszertár esetében 130 ezer forintot jelent havonta. Ebből az összegből csupán egy asszisztens bére fedezhető, működési költségekre egyáltalán nem jut, emiatt állhatott elő az, hogy a 2300 közforgalmú gyógyszertárból 700 veszteséges - magyarázta az MGYK elnöke.

A nehéz helyzetbe került gyógyszertárak megmentéséhez egyebek mellett arra lenne szükség, hogy a száz legnagyobb patika nagyobb sávban járuljon hozzá a kicsik működéséhez. A szakma attól tart, hogy az alsó tíz-húsz százalékba tartozó patikák hamarosan csak a legszükségesebb gyógyszert tudják majd csak raktáron tartani, úgy mint a fapados cégek. Holott a nyereséges egyéni vállalkozók top 100-as listáját 2006-ban még egy patikus vezette, akinek 5,2 milliárd forint éves bevételt ért el.