Negyedével esett a BUX októberben

Vágólapra másolva!
Októberben bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, viszont egy hónap alatt 5354 pontot bukott a tőzsde, és 13 505 ponton zárta eddigi legsötétebb hónapját.
Vágólapra másolva!

a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken számolva - 1328 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 37 százalékkal magasabb az előző havi forgalomnál - közölte a BÉT honlapján hétfőn, a brókercégek jelentései alapján készült havi statisztikájában.

A BUX október utolsó kereskedési napján 13 505 ponton állt, 5 364 ponttal, 28,5 százalékkal alacsonyabban a szeptemberi záró értékénél. Az előző hónapban több mint 10 százalékkal csökkent a BUX, az év eleje óta pedig megfeleződött az értéke - 2007 végén még 26 235 ponton állt.

Elmarad a forgalom az előző évitől

Az év eleje óta október végéig a részvénypiaci forgalom összesen 9314 milliárd forintot tett ki, ami 34 százalékkal alacsonyabb a 2007 első tíz havi, 15 321 milliárd forintos forgalomnál.

A brókercégek forgalmi listáján októberben nem változott a sorrend, ugyanaz a három cég állt az élen, mint az előző két hónapban. A legnagyobb forgalmat a KBC Securities érte el 246,0 milliárd forintos részvénypiaci adásvétellel. A lista második helyén az Erste Befektetési Zrt. áll 228,7 milliárd forintos forgalmával. A harmadik helyen az UniCredit végzett, amely 146,0 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. A negyedik és ötödik legnagyobb forgalmazó a Concorde Értékpapír Zrt. és a Cashline Értékpapír Zrt. volt, az előbbi 109,9 milliárd, utóbbi 92,6 milliárd forintos forgalmat ért el.

Alig mozdul az állampapírpiac

A részvény és a hitelpapír szekciót is magába foglaló azonnali összforgalom októberben 1400 milliárd forintot tett ki, ez 29,5 százalékkal magasabb a szeptemberi adatnál.

Az államkötvények és kincstárjegyek forgalma októberben 59,0 milliárd forintot tett ki, míg az előző hónapban 98,0 milliárd forint értékben forogtak állampapírok a tőzsdén.

A befektetési és kárpótlási jegyek októberi forgalma 10,6 milliárd forintot ért el a szeptemberi 11,9 milliárd forint után.

A jelzáloglevelek és vállalati kötvények adásvétele 2,4 milliárd forintra nőtt a szeptemberi 1,2 milliárd forintról.