Bírósági áldás a GVH büntetéseire

2008.11.04. 12:30

A bíróság első fokon a Gazdaság Versenyhivatalnak adott igazat két kartell és három, a fogyasztók megtévesztése miatt indított, jelentős bírság kiszabásával zárult ügyben. Az öt ügyben kirótt versenyhatósági bírság összege 1,2 milliárd forintra rúg.

A Gazdasági Versenyhivatal által a Magyar Postára és a Magyar Lapterjesztőre - versenyt korlátozó magatartás miatt - kiszabott 468-468 millió forintos büntetést a Fővárosi Bíróság első fokon helybenhagyta.

Nem változtatott a bíróság a Synergon Informatikai Rt., a Montana Információtechnológiai és Kommunikációs Rt., valamint a Hewlett-Packard Magyarország Kft. ellen 2006-ban indított versenyfelügyeleti eljárás alapján hozott döntésen sem. Az első fokú határozat értelmében a három, egyes versenytárgyalások, illetve közbeszerzési eljárások során összejátszó informatikai cégnek összesen 110 millió forint büntetést kell fizetnie.

A bíróság egyúttal elutasította a Metro keresetét, amelyben az áruházlánc megtámadta a GVH fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 35 millió forintos büntetésről szóló döntését.

Nem talált kivetnivalót a Fővárosi Bíróság a UPC-re kirótt 35 millió forintos bírságban sem. A GVH azért büntette meg a céget, mert a televíziós és rádióreklámjai, illetve óriásplakátjai nem, vagy nem megfelelően tájékoztatta fogyasztóit arról, hogy a beígért kedvezmények csak hűségnyilatkozat aláírása esetén vehetők igénybe. 

A bíróság a Magyar Telekomra kirótt 80 millió forintos bírságot 68 millió forintra mérsékelte. Az ügy előzménye, hogy a Magyar Telekom mobilcége, a T-Mobile nem tudta bizonyítani a kampányban hirdetett "verhetetlen áron" szlogent. Emellett a GVH vizsgálata során kiderült, hogy 2006-ban a reklámokban ígért "Akár 5 Ft/perc" díj három felező csomag együttes megvásárlásával érhető el. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a "szabadon választható kedvezmények" kijelentést nem tartotta jogsértőnek. A bíróság álláspontja szerint ez nem az áru lényeges tulajdonsága, ezért a bírság összegét 12 millió forinttal csökkentette.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.