Európa nyomán a BUX is esik

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,68 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 14 855,02 ponton nyitott szerdán, majd kisvártatva meredek zuhanásba kezdett. A vezető részvények mindegyike mínuszban.
Vágólapra másolva!

Nyitáskor a Mol árfolyama 15 forinttal, 0,12 százalékkal 12 995 forintra nőtt. Az OTP ára 35 forinttal, 0,95 százalékkal 3700 forintra emelkedett. A Magyar Telekom kurzusa 11 forinttal, 1,66 százalékkal 675 forintra erősödött, a Richter árfolyama 29 000 forinton stagnált.

Fél tizenegykor azonban, az európai börzék vártnál gyengébb nyitása nyomán, már az összes fontos papír árfolyama süllyedőben volt, nemkülönben a BUX, amely 4 százalékot esett.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy vélte: az amerikai választás tegnap már kifejtette hatását a piacon, befolyása ma már nem lesz számottevő.

Illés László, a Quaestor Zrt. elemzője elmondta: várhatóan erősödő forgalom és volatilitás jellemzi majd szerdán a piacot. Délelőtt 10 órától egészen zárásig számos, meghatározó eurózóna-beli makroadat közzététele várható, melyek jelentős befolyást gyakorolhatnak a parketten.

Szintén számottevő hatása lehet a gyorsjelentésekkel kapcsolatos spekulációknak, amelyekkel immár nemcsak a gyógyszergyártóknál, hanem valamennyi nagyobb papír esetében számolni kell - vélekedett.