Lecserélne ezer buszt a BKV-vezér

Vágólapra másolva!
Kocsis István vezérigazgató a BKV átalakítására tett javaslatot, amelynek részletei november második felében látnak napvilágot. Annnyit azonban már most tudni, hogy a BKV vezére ezer autóbuszt cserélne le újabbra.
Vágólapra másolva!

November második felében készülhet el a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. átalakításáról szóló javaslat, a vállalat vezetése a holdingkoncepcióra épülő elképzelést ezt követően terjeszti a döntéshozók elé - mondta a Napi Gazdaságnak Kocsis István, vezérigazgató.

A holdinggá alakítás az egyik feltétele annak, hogy például ezer autóbuszt le tudjanak cserélni, a járműpark átlagéletkora ugyanis meghaladja a 15 évet. A BKV jelenleg mintegy háromezer járművet, ebből 1400 autóbuszt üzemeltet - tájékoztat a Napi Gazdaság.

Hosszú távú szerződés dzabályozná az üzemeltetést

Mivel a 80-90 milliárdos forrás nem áll a vállalat rendelkezésére, a buszok beszerzését Kocsis István csak lízingkonstrukcióban tudja elképzelni. Az új vezérigazgató szerint azért is feltétele a buszrekonstrukciónak az új forma kialakítása, mert a holdingba tagozódó BKV Autóbusz Kft. így közvetlenül tárgyalhatna partnereivel.

A cég tízéves szolgáltatási szerződést akar kötni a fővárossal. Ehhez azonban törvénymódosításra lenne szükség, aminek előkészítése megkezdődött. Ez a gyakorlat megfelel az unió direktíváinak, hisz az biztosítja, hogy a belső szállító tíz évig jogosultságot szerezzen az üzemeltetésre. Jelenleg a BKV a főváros által évente jóváhagyott paraméterkönyvben foglaltak alapján üzemelteti járatait.

A cél a stabil pénzügyi háttér

A holding és a szolgáltatási szerződés mellett arra is szükség lenne, hogy a cég stabil üzemi eredményt mutasson fel, vagyis hogy fedezetet teremtsen a működéshez. Ettől még távol áll a társaság, a BKV az idén is 4,5 milliárd forintos áthidaló hitel felvételére kényszerült.

Kocsis azt is elmondta, hogy a pénzügyi válság a BKV életére is kedvezőtlen hatást gyakorolhat, a jövőre lejáró több mint 11 milliárd forintos hitel refinanszírozását ugyanis minden bizonnyal nehezen, s drágán tudják csak megoldani.