Nyugat-Európa is jól kezdte a hetet

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai tőzsdékre átragadt a Távol-Keletet jellemző optimizmus. A kereskedést a bikák uralják, a tőzsdékre világszerte kezd visszatérni a tőke.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A legutóbbi hónap során a nagyobb (és kisebb) államok egyaránt erőteljesen léptek fel a válság ellen, aminek köszönhetően újabb pénzintézet nem jelentett csődöt. A hitelpiacon elkezdtek esni a kockázati kamatlábak, tehát a szereplők kezdenek bízni egymásban. Bár az olcsó hitelek korszaka valószínűleg lejárt, az extrém bizalmatlanság is kezd eltűnni.

Londonban az FTSE-100 hajszálpontosan a pénteki zárón, 4363,96 ponton nyitott, majd a nyitást követő fél órában felvette az eurózóna főbb tőzsdéinek "utazósebességét", és 2,84 százalékos emelkedést produkált.

Frankfurtban a DAX már nyitáskor mintegy 85 pontot erősödött (így 5024,43 ponton kezdte a napot), az első fél órát követően pedig 3,1 százalékos pluszban volt.

Párizsban a CAC a térség legnagyobb emelkedését produkálta. Már a nyitással 90 pontot erősödött (3558,65 ponttal kezdett), és már az első fél órában 3,66 százalékos nyereséget mutatott.