Elindult az adótörvény saga az Országgyűlésben

Vágólapra másolva!
A pénzügyi válság elvitte az adóterhek enyhítését, a vezérvonal a stabilitás megteremtése, illetve erősítése volt - derült ki a törvényjavaslat parlamenti beterjesztésehez kapcsolódó miniszetri expozéból, illetve a frakciók vezérszónokainak felszólalásaiból. A beterjesztők szerint a tervezet számos egyszerűsítést tartalmaz, az ellenzéki bírálók szerint viszont nem. A jogszabálytervezetet beterjesztett formájában egyetlen ellenzéki párt - így a liberálisok sem - támogatta. A tegnapi ülésen átment viszont a Robin Hood-adó.
Vágólapra másolva!

Mind az idén, mind jövőre gyorsítani kell a hiánycsökkentést, az egyensúlyjavítást, az államháztartás finanszírozási igényének mérséklését - jelentette ki expozéjában a pénzügyminiszter, az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának elején.

Bár a kormány eredetileg olyan adócsomagot terjesztett be a jövő évre, ami mind a lakosság, mind a vállalatok terheit mérsékelte volna, erről Veres szerint a külső tényezők, a globális pénzpiaci krízis miatt le kellett mondani.

Az új javaslatban fontosnak tartják mind az adórendszer egyszerűsítését, mind pedig a fehérítést, ezek ugyanis hozzájárulnak a gazdaság versenyképességének javításához. A pénzügyminiszter fontosnak nevezte, hogy e két területen a kormány kitartson eredeti elképzelése mellett, megtörténjenek azok a változások, amelyek csökkentik a vállalkozók és a magánszemélyek adminisztrációs terheit, valamint növelik az átláthatóságot, tovább fehérítve a gazdaságot.

Magánszemélyeknek egyszerűbb

A miniszteri expozé szerint a magánszemélyeket érintő jelentős könnyítés az új egyszerűsített bevallási rendszer kialakítása. Ha a magánszemély ezt választja, akkor a személyi jövedelemadó bevallását nem saját magának kell elkészítenie, ezt megteszi helyette az adóhivatal. Az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített adóbevallás lehetőségével mintegy 3 millió magánszemély élhet.

Egyszerűsítenék, egységesítenék a személyi jövedelemadóban a kedvezményrendszer szabályait. Azt javasolják, hogy évi 3,4 millió forint éves jövedelemhatárig a jelenleg kedvezményezett jogcímeken összevont kedvezményalap után egységesen 30 százalékos kulccsal, legfeljebb évi 100 ezer forint nagyságban legyen érvényesíthető adókedvezmény. Magasabb, 3,4 és 3,9 millió forintos jövedelemszint között a kedvezmények csökkentett mértékben vehetők igénybe.

Megszűnik a munkáltató által nyújtott adómentes béren kívüli juttatások 400 ezer forintos korlátozása, ugyanakkor korlátozni kívánják azokat az adómentes juttatásokat, amelyeknek nem volt egyedi korlátjuk. Egyszerűbbé válnak az ingatlan- és gépjármű forgalmazók, illetve a lízingcégek illetékkedvezményére, mentességére vonatkozó eljárások, akárcsak a gépjárműveknél a vagyoni értékű jog értékmeghatározása. Megszüntetik a cégautó adót, amelyet meglehetősen kevesen fizetnek - mondta Veres János. Ezt vagyoni típusú adó válthatná fel, amely az érintettek számára kisebb terhelést jelent.

Az éves bevallások és befizetések határideje 10 nappal hosszabbodik. A határidő az adóévet követő február 15-ről február 25-ére változik.

Kedvezmények és szigorítás

A feketegazdaság fehérítésének fontos területe a számlaadás ösztönzése. Ennek érdekében elő kívánják írni az átalányadózó egyéni vállalkozókra, őstermelőkre, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanyára a számlatartási kötelezettséget. A kormány kedvezménnyel is kívánja ösztönözni a számlaadást. Ennek lényege, hogy meghatározott szolgáltatások igénybevételkor a számla ellenértékének 30 százaléka elszámolható személyijövedelemadó-kedvezményként.

Az előterjesztés szerint szigorodnak az adóbírság szabályai. Ha az adóhiány-bevétel eltitkolással, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze, az adóbírság kiszabható maximális mértéke az adóhiány 50 százalékról 75 százalékra emelkedik.

Mol: rossz üzenet a Robin Hood-adó

A törvényhozás elfogadta a Robin Hood-adót, amelynek alapján 2009-ben 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek. A szabályozott piacon tevékenykedő áram- és földgázkereskedőknek nem kell a különadót megfizetniük. A Mol szerint az új adó "rövidlátó, és fenyegetően hat mind a mostani, mind a majdani befektetőkre", valamint diszkriminálja a magas színvonalon működő vállalatokat. Továbbá indokolatlanul versenyhátrányba hozza a hazai cégeket regionális versenytársaikhoz képest.