A Gazprom megállapodott Ukrajnával

Vágólapra másolva!
Az orosz Gazprom kedden 55 milliárd köbméter földgáz szállításáról állapodott meg Ukrajnával, a jövő évre. A jövő évi szállításokról Alekszej Miller, a Gazprom és Oleg Dubina, az ukrán Naftohaz vezetője tárgyalt.
Vágólapra másolva!

Az orosz gázmonopólium ezzel kapcsolatos közleménye szerint "általános egyetértés" alakult ki az árakat illetően a tárgyalásokon, és azt várják, hogy a megbeszélések a közeljövőben le is zárulnak.

Márciusban megállapodás született a Gazprom és Ukrajna között, hogy a Gazprom 2008 márciusától decemberéig legalább 49,8 milliárd köbméter gázt szállít Ukrajnának Közép-Ázsiából, gyakorlatilag a 2007-es, vagyis ezer köbméterenként 179,5 dolláros áron. Ezt a határon a Naftohaz vásárolja meg. A Gazprom idén április 1-től közvetlenül is szállít az ukrajnai ipari felhasználóknak évi 7,5 milliárd köbméter gázt.

Akkor közölték, hogy a 2009-es szállításokról a tárgyalások folytatódnak, figyelembe véve a közép-ázsiai gáz beszerzési árában kialakuló konjunktúrát. Ezzel gyakorlatilag megvalósultak az ukrán kormányfő követelései, elsősorban az, hogy megszűnik a két fél közötti 2006-os szerződés értelmében létrehozott közvetítők - a RoszUkrEnergo és az UkrGazEnergo - részvétele az orosz-ukrán gázügyletekben.