Rosszul szerepelt szerdán a forint

Vágólapra másolva!
A magyar deviza erősen gyengült szerdán. A reggeli-hajnali 268-269 forint/eurós árfolyamról már délelőtt jelentősen gyengült, és 271 forintnál is többet kellett 11 óra után fizetni az euróért.
Vágólapra másolva!

Aztán kora délután már a 272-es árfolyamot is súrolta a forint. Később, fél öt körül és utána is visszakúszott 271-272 forint közé a forint, sőt 5 óra után már 271 alatt volt, ami némi erősödést jelent.

A dollárral szemben nap közben 211 és 217 között mozgott a forint, este felé viszont egyértelműen gyengült a magyar fizetőeszköz. Ekkor a 216-217 forint/dolláros árfolyam körül ingadozott a deviza.

A svájci frankkal szemben is gyengült a forint. Bár járt nap közben 180 forint/frank alatt is, estére 183-184 forint/frankos sávban mozgott a magyar pénz.