Vágólapra másolva!
A globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezlet előtt George W. Bush amerikai elnök csütörtökön arra szólította fel a világ vezetőit: csak szerény pénzügyi reformokban gondolkodjanak, a krízis ugyanis szerinte nem a szabad piac kudarcáról szól.
Vágólapra másolva!

A reformok nem fognak segíteni, ha túl messzire nyúlnak, és a szabad piac elvek feladásával, a kereskedelem korlátozásával járnak - üzente az amerikai elnök egy New York-i konferencián mondott beszédében. "A kormányzati beavatkozás nem gyógyír mindenre" - mondta a fejlett és fejlődő világot képviselő G20 csoport tanácskozása előtt.

Bush lesz a házigazdája a hét végi washingtoni csúcstalálkozónak, amelynek részvevői a tervek szerint megvitatják a globális pénzügyi krízis kiváltó okait, a kezelés érdekében tett eddigi lépéseket, továbbá azt, hogy miként lehet megreformálni a pénzügyi rendszert, és megelőzni a mostanihoz hasonló válságok ismétlődését.

Megegyezés születhet arról, hogy a kötvények biztosítására kitalált származékos termékeket, a CDS-eket egy központi elszámoló rendszerben szerepeltessék. Új szabályokat lehetne elfogadni a részvényekkel és más értékpapírokkal történő kereskedés során a visszaélések megelőzésére. A jelenleginél az országok szélesebb körének lenne szavazati joga a Nemzetközi Valutaalapban és a Világbankban.

Bush figyelmeztetett, hogy nem kell a szabadpiacot újra feltalálni. Nem említette viszont beszédében egy újabb amerikai gazdasági ösztönző csomag lehetőségét, vagy az autóipar megsegítését, amelyet a demokraták egyre határozottabban követelnek.