A GDP-adat sem rendítette meg a forintot

Vágólapra másolva!
A gyengébb GDP adatra - a magyar bruttó hazai termék 0,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest - a forint 271 környékére gyengült pénteken az euróval szemben, de délután egészen 266-ig erősödött. Ez valószínűleg a régiós országok jobb gazdasági teljesítménye miatt következett be Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint.  
Vágólapra másolva!

Csehország a várt 3,8 százalék helyett 4,7 százalékkal növekedett a harmadik negyedévben, ami erősítette a cseh koronát. A zloty és a lej is ledolgozott valamit a korábbi eséseiből, ez adta meg a forint irányát is. Látható, hogy a forint kezd újra együtt mozogni a régiós devizákkal és előbb utóbb le fog csillapodni a kurzus, de úgy tűnik ezúttal nem 250 környékén, hanem 265-270-es szintnél az euróval szemben - Sörös Csaba szerint.

A forint valóban tartotta magát, késő délután is a 266-267 forint/eurós sávban mozgott a magyar deviza, ami erősebb a reggeli 269 körüli árfolyamnál.